Jelenlegi hely

Versek Anyunak: kortárs költőkkel forradalmasítja az anyák napi verseket a dm

A dm Magyarország idén rendhagyó módon, az éves "Érezd az inspiráció erejét!” mottóval összhangban ünnepli az anyák napját. Kemény Zsófi, Hevesi Judit és Vörös István kortárs költőkkel együttműködve olyan modern versekkel köszöntik az édesanyákat, melyek a mai életünk történéseit, körülményeit és kihívásait helyezik a középpontba. Megnézed?

A kampányhoz készült microsite-on nemcsak a verseket, de az együttműködő költők személyes gondolatait is elolvashatjuk, illetve fiatal színészek előadásában hallgathatjuk meg az elkészült műveket.

A versek tényleg nagyon "maiak", mégis szívhez szólók, nézd meg például ezt:

A TÖBBI VERSET ITT TALÁLOD

A “Versek anyunak” kampány célja, hogy megreformálja az anyák napi verseket, melyek gyakran szóhasználatban és mondandóban is túlságosan a múlthoz kötődnek, így nehezen illeszkednek a mai, modern életünkhöz, a gyerekek nehezen tanulják meg a szövegüket.

A dm Kemény Zsófival, Hevesi Judittal és Vörös Istvánnal együttműködve indította a kampányt, mindhárom költő kettő verset írt, illetve mindannyian más-más módon közelítették meg az anyaság témáját.

A kampány kortárs jellegét erősítik azok a versmondó filmek, melyek Mészáros Blanka és Tasnádi Bence, a Radnóti, illetve a Katona József Színház fiatal színészeinek közreműködésével készültek.

A hat rövid videónak köszönhetően a versek nemcsak életre keltek, de azt is segítik, hogy idén a virág mellett ezen filmek megosztásával is ünnepeljük az anyukákat.

VERSMONDÓ FILMEK ITT

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére