Jelenlegi hely

BalatonBike365 – bringás túrák egész évben

Nincs olyan bringás bakancslista, amin ne szerepelne a Balaton körbetekerése. A  Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által létrehozott konzorcium a BalatonBike365 kezdeményezéssel ennél is tovább ment: olyan, a magyar tenger körüli, kerékpárral járható, kevésbé ismert, kisebb útvonalakat is kínál, melyek még izgalmasabbá és teljesebbé teszik a Balaton körüli biciklizést.

Kerékpáros sport- és turisztikai, valamint marketing és kommunikációs szakemberek, építészek, informatikusok, jogászok és önkéntesek évek óta dolgoznak azon, hogy a Balaton körüli kerékpározás élménye még jobban kiteljesedjen. A BalatonBike365 alapvető célja, hogy a Balatoni Bringakörúthoz csatlakozva, azzal közvetlen összekötve elérhetők legyenek a tó déli részén, a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Balaton-Kis-Balaton térségben kijelölésre és kitáblázásra került kerékpározható utak, az így elérhető turisztikai szolgáltatások, természeti értékek, kulturális és gasztronómiai attrakciók.

A balatoni kerékpáros turizmust fejlesztő és népszerűsítő program keretében a konzorcium átfogó kutatást készíttetett a kerékpáros turisztikai piacról annak érdekében, hogy valós ismeretek mentén szülessenek döntések, szem előtt tartva azt az alapvetést, mely szerint Magyarország turisztikai potenciáljának növelése a turisztikai desztinációkban rejlik. Ennek a desztinációs logikának a zászlóshajója és kiemelt helyszíne a vidéki Magyarországon a Balaton térsége. 

“Amikor megálmodtuk a BalatonBike365 projektet, célunk az volt, hogy az egész balatoni térségre vonatkozóan átfogóan valósítsunk meg kerékpáros fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és háttértelepüléseket egyaránt” - mondta dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke. “Több, mint 800 km kerékpározásra alkalmas utat tábláztunk ki, amelyeken 20 pihenőpont és 3 szolgáltató központ segíti a kényelmes biciklizést, a szabadidő egészséges és hasznos eltöltését és már elindult az ehhez kapcsolódó weboldal és a BB365 applikáció is, melyek segítik a kerékpáros túrák tervezését és a helyszíni tájékozódást” – tette hozzá az MTSZA elnöke.

A kerékpáros turizmus élményét teszi tehát teljessé a BB365 applikáció is, amely segít felfedezni a Balaton környékét. Hol van a közelünkben egy jó lángossütő? Merre menjünk egy gyöngyöző rozé fröccsért? Akad-e a környéken egy kerékpárosbarát panzió, vízvételi lehetőség vagy bringás pihenő, esetleg szervíz? Hova térhetünk be egy kávéra? Milyen látványosságot nyújt a környék, illetve milyen kulturális eseményeken köthetünk ki a túra végén? Mások mellett ezekre a kérdésekre is választ ad a már Androidon és iOS-en is elérhető BB365 applikáció. Továbbá 50 tematikus túraútvonalat, illetve egy, a régiókon keresztül haladó, több napon át teljesíthető MTB-útvonalat is ajánl, kitáblázott útvonalhálózattal, a túrázás szempontjából hasznos információkkal, az elérhető szolgáltatásoktól kezdve a kihagyhatatlan látványosságokig.

Honlap: https://www.balatonbike365.hu
App Store: https://apps.apple.com/hu/app/bb365/id1572449336
Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.mksz.bb365
Facebook: https://www.facebook.com/balatonbike365
Instagram: https://www.instagram.com/balatonbike365/
 
A GINOP-7.1.9-17 – 2018 – 00012 számú fejlesztés a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben jött létre. A projekt célja, hogy az egész térségre vonatkozóan átfogóan valósítson meg kerékpáros fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és háttértelepüléseket egyaránt.

Forrás: Presspresso

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére