Jelenlegi hely

Iskolakezdési szokások a világban

Esenyő, hátitáska, köpeny színes szalaggal, gyertya... Az új tanév kezdetét sokféle módon ünneplik a világ különböző tájain. Bemutatjuk, milyen ajándékot kapnak a gyerekek az iskolakezdéskor.

Indiában az első tanítási napon, a "belépés napján" (praveshanotshavan) a diákok kis ajándékokat, köztük új esernyőt is kapnak. Ennek az az oka, hogy az iskolakezdés ideje egybeesik a monszunszezon kezdetével, és sok gyerek gyalog jár iskolába.

Az Egyesült Államokban szeretik megörökíteni az első tanítási napot, ilyenkor a közösségi oldalak idővonalain megjelennek olyan mosolygó gyerekek képei, akik táblát tartanak a kezükben, mutatva azt, hogy milyen  évfolyamot kezdenek. Az elsőnapi fotókat sokszor kreatív módon készítik el.

Németországban az első osztályt kezdő gyerekek Schultüte-t kapnak, ez egy színes, feldíszített papírtölcsér, amelyet iskolaszerekkel (ceruzák, tolltartó, radír, stb.), apró játékokkal és édességgel töltenek meg. Ez a vidám iskolakezdési hagyomány az 1800-as évek elején alakult ki Jena, Drezda és Lipcse városaiban. Akkoriban az osztályteremben egy úgynevezett Schultütenbaumra („iskolai fa”) akasztották fel a tölcséreket. Amikor a fa „megérett”, az azt jelentette, hogy a diákok készen állnak az első osztály megkezdésére. Az első tanítási napon a diákok leszedték a nevükkel ellátott Schultüte-t, melyek édességekkel voltak megtöltve.

Indonéziában az első napok a közösségépítésről szólnak, ilyenkor megismerkednek egymással és a tanáraikkal. Csoportokra osztják a diákokat (idősebb tanulók vezetésével), hogy olyan közös tevékenységeket végezzenek, amelyek egész évben segítik a csapatmunkát. 

Japánban a tanév április 1-jén kezdődik, ilyenkor az iskolába először belépő diákok kapnak egy „Randoseru”-t. Ez egy kemény oldalú bőr hátizsák (hagyományosan piros színű a lányoknak és fekete a fiúknak), melyet úgy terveztek, hogy sokáig, akár az iskolás évek végéig kitartson. 

A japán diákok az első napon egy különleges ebédet kapnak, amely rizsből, hínármártásból és fürjtojásból készül, és az egész évre szerencsét ígér.

Amikor egy hétéves gyerek először kezdi meg az iskolát Kazahsztánban, a család ünnepséget rendez. Ez a nap a "Tyl Ashar", vagyis „Bevezetés az oktatásba." Ilyenkor a lakomán bárányhúst, rizst, zöldségeket és desszertet kínálnak. A vendégek előtt az új tanuló emlékezetből elmondja a nagyapák hét generációjának nevét, így tisztelegnek az őseik előtt. A gyerekek ajándékot kapnak a szüleiktől: ceruzát, édességet és gyertyát (ez a tradíció azokat az időket idézi fel, amikor a diákoknak gyertyafénynél tanultak).

A kazah gyerekek egyetlen virágot visznek az iskolába a tanáruknak, aki a virágokat összegyűjti egy csokorba. Az osztálycsokor a diákok összefogását jelképezi. 

Olaszországban a gyerekek már az első napon "grembiule"-ben mennek iskolába, amit a ruhájuk fölött viselnek a tanítás alatt. A köpenyre emlékeztető, általában mélykék színű különleges ruhára különböző színű szalagokat tűznek, ezzel jelzik, hogy melyik évfolyamba járnak. A grembiuli személyre szabható és kreatívan díszíthető, hogy tükrözze az egyéni stílust. 

Forrás: lifeisbetterwithfriends.com, carnegielearning.com, prometour.com

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére