Jelenlegi hely

Otthon segítenek - Cegléden is

Több, mint 2 éve alakult a – 14 éves múltra visszatekintő - Otthon Segítünk Alapítvány ceglédi csoportja. Az önkéntesekkel dolgozó civil szervezet kisgyermekes családoknak nyújt különböző segítséget.

Milyen segítséget kell ez alatt érteni?

Elsősorban az otthoni háztartási, illetve a gyermek körüli teendők szervezésében, ellátásában segítünk a kisgyermekes szülőknek – válaszolt Kraiss Ildikó a helyi szervező. Mindenkinek olyan segítséget nyújtunk, amire szüksége van. Ha például kavarni kell a rántást, miközben felsír a pici, vagy beállít a szerelő, mikor éppen az etetés zajlik, át tudjuk venni valamelyik feladatot. Aki nem tudja egyedül levinni a játszótérre a két-három kicsijét, azzal elmegyünk sétálni. Akire „rádőlnek” a játékok, annak segítünk rendbe rakni vagy szelektálni azokat. Azt látjuk, hogy nagyon vágynak a mamák egy tapasztaltabb felnőttel folytatott beszélgetésre is. Egy a lényeg: együtt csinálunk mindent! S bár anyagiakban konkrétan nem tudunk segíteni, tehát pénzt mi sem adhatunk, de szociális és karitatív szervezetekhez el tudjuk irányítani a rászorulókat. Nagyon fontos jellemzőnk, hogy önkéntesként végezzük a tevékenységünket, térítés nélkül, ingyen megyünk a családokhoz, csak kérniük kell. Az alapítványunk pályázatokból és az adók 1 százalékából tartja fent magát.

Egy éve alakult a – 12 éves múltra visszatekintő - Otthon Segítünk Alapítvány ceglédi csoportja. Az önkéntesekkel dolgozó civil szervezet kisgyermekes családoknak nyújt különböző segítséget.

Milyen segítséget kell ez alatt érteni?

Elsősorban az otthoni háztartási, illetve a gyermek körüli teendők szervezésében, ellátásában segítünk a kisgyermekes szülőknek – válaszolt Kraiss Ildikó a helyi szervező. Mindenkinek olyan segítséget nyújtunk, amire szüksége van. Ha például kavarni kell a rántást, miközben felsír a pici, vagy beállít a szerelő, mikor éppen az etetés zajlik, át tudjuk venni valamelyik feladatot. Aki nem tudja egyedül levinni a játszótérre a két-három kicsijét, azzal elmegyünk sétálni. Akire „rádőlnek” a játékok, annak segítünk rendbe rakni vagy szelektálni azokat. Azt látjuk, hogy nagyon vágynak a mamák egy tapasztaltabb felnőttel folytatott beszélgetésre is. Egy a lényeg: együtt csinálunk mindent! S bár anyagiakban konkrétan nem tudunk segíteni, tehát pénzt mi sem adhatunk, de szociális és karitatív szervezetekhez el tudjuk irányítani a rászorulókat. Nagyon fontos jellemzőnk, hogy önkéntesként végezzük a tevékenységünket, térítés nélkül, ingyen megyünk a családokhoz, csak kérniük kell. Az alapítványunk pályázatokból és az adók 1 százalékából tartja fent magát.

- Kik fordulnak segítségért hozzátok?

- Elsősorban azoknak a kisgyermekes családoknak jelent sokat a segítségünk, akik nem számíthatnak senkire, akik ilyenkor kicsit elbizonytalanodnak, de nem sokkal többre van szükségük, mint hogy valaki megerősítse őket abban: nincsenek egyedül, és képesek a gyereknevelésre. Magyarországon nem divat dicsérni, pedig a pozitív megerősítés csodákra képes.

- És a „segítők” kik? Nekik megvan a megfelelő tapasztalatuk vagy felkészültségük az ilyen helyzetek megoldására?

- Csak olyanok dolgozhatnak velünk, akik maguk is szülők, tehát saját tapasztalattal rendelkeznek a gyereknevelés terén. Vissza tudnak gondolni arra, milyen nehézségeket éltek át a kicsi gyermek mellett. És még nekik is egy 40 órás felkészítő tanfolyamon kell részt venniük, mielőtt kiközvetítjük őket a családokhoz.

- Mennyi ideig segíthetnek egy-egy családban?

- A helyzettől függően legkevesebb 3, de legfeljebb 12 hónapig tarthat kapcsolatot egy önkéntes a családdal. Ez idő alatt egyszer egy héten találkoznak, nagyjából három órára. Ebbe kell belesűríteni az adódó feladatokat . Ha a heti egy alkalom nem elég, akkor inkább több segítő is megy a hét különböző napjain.

- Bármilyen család jelentkezhet a szervezetnél?

- A feltétel csupán az, hogy legalább egy 6 évesnél fiatalabb gyermek legyen a családban. Két felkérést szoktunk visszautasítani: ha bébiszittert, illetve, ha bejárónőt keresnek, viszont szívesen rakunk rendet együtt a mamával, illetve a gyermekekkel. Vagyis az a célunk, hogy megmutassunk néhány módszert, amelyekkel kezelni lehet a felmerülő problémákat. Így egy idő után már nélkülünk is boldogulnak.

- Jelenleg hány családnak segítenek Cegléden?

- Most három otthonban vagyunk jelen, de várjuk további családok jelentkezését. Akinek szüksége van ránk, hívhat engem a 06-20-291-8295-es telefonszámon, vagy értesíthet a kraissildi@gmail.com címen. Továbbá szívesen vesszük azok jelentkezését is, akik önkéntesek szeretnének lenni, januárban indítjuk a következő önkéntes felkészítő tanfolyamot Cegléden. S aki további részletekre kíváncsi, az látogasson el a www.otthonsegitunk.hu honlapra.

Kraiss Ildikó

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére