Jelenlegi hely

Nem kell rohannia úgy a szülőknek, tovább tart az iskolai ügyelet!

Változik az óraszám, az ügyeleti rend, levélben kaptak üzenetet a Krétában a szülők.

Talán a legtöbbeket érintő változás, az ügyelet meghosszabbítása.

„A tanítási munkanapokon ettől a évtől kezdve délután 18 óráig biztosított a gyermekfelügyelet, hogy a gondviselőnek ne kelljen elrohannia a munkahelyérő| azért, hogy még zárás előtt odaérjen gyermekéért az iskolához.”

Áll a Belügyminisztériumtól érkezett szülőknek szóló levélben.

A szülőket a korábban már általunk is többször megírt évközi szünetek és a tanév hosszának változásáról is tájékoztatja. A részletekről ITT olvashatnak illetve a 2023/24-es tanév rendjét ITT lehet naptár formában letölteni.

Tájékoztatójában kiemeli: a tanárokat arra kérték, hogy a számonkéréseket egyenletesen osszák el, azok nem torlódjanak fel a félév és a tanév vége előtt. Továbbá minden évfolyamon csökken az óraszám.

Kiemelt szerepet szánnak a tehetségazonosítás- és gondozás, a felzárkóztatás, az egészségfejlesztés, a közlekedésbiztonság, az életre, a mindennapokra nevelés területeinek.

ADL - Debrecenimami

Listakép

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére