Jelenlegi hely

Minifesztivál szeptemberben – Völgyhétvégék Kapolcson

Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein összesen ötszáz fő vehet majd részt, egy-egy hétvégére megnyitnak a Művészetek Völgye kedvenc udvarai is.

A Művészetek Völgye fesztivál – ami idén ünnepelte volna 30. jubileumát – sajnos 2020-ban elmarad, és átkerül 2021-re. A tervezett Völgy30 programcsomag is átkerül a következő évre, amely 10 napon át minden fesztiválévből megidéz majd egy-egy programot eredeti formájában, így a Völgyérzés újraélhető lesz 1989-től napjainkig.

De a Művészetek Völgye stábja azonban idén is tartogat meglepetéseket. Szeptemberben és októberben összesen négy hosszú hétvégén új programsorozat indul Kapolcson.

Zene, játék, művészet

Szeptember 3-án, a fesztivál első napján hivatalosan is megnyílik Kapolcs új főtere, ami egyúttal új fesztiválhelyszín is lesz az őszi eseménysorozat alatt. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, Hobo, az Anna and the Barbies, a 30Y és az Ivan and the Parazol.

A Főtér színpadán mutatkoznak be először a Némafilmhez filmzenét pályázat nyertesei, akik saját szerzeményüket adják elő élőben a Nemzeti Filmintézet két némafilmjének zenei aláfestéseként.

Kiállításokkal, társasjátékokkal és a Filmarchívum filmjeivel várja a látogatókat a MűvészVölgy Kúria névre keresztelt, felújított kapolcsi Kastély. A főtéri események mellett egy-egy hétvégére programot hoznak Kapolcsra a Művészetek Völgye udvarai is.

Kedvenc előadóit hívja meg Harcsa Veronika, impró színházzal készül a Momentán Társulat, fiatal tehetségeket mutat be a Hangfoglaló Udvar, az önkifejezés új művészeti formáival ismerteti meg a közönséget a MANK Artporta.

A népzene és a hagyományőrzés iránt érdeklődőket a Hagyományok Háza Folkudvara és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara várja. A Pest-Buda Udvarban egész napos lesz a játszóház, ezen a helyszínen valósul meg a Világzenei Udvar, valamint a Kaláka Versudvar programja.

A koncertek előtt érdekes beszélgetésekbe lehet bekapcsolódni, szó lesz többek között a klímaváltozásról, a vírushelyzetről, az átrajzolódó turizmusról és a nagyvárosok jövőjéről is.

Kiállításra hív az 51-es körzet, a kapolcsi buszmegálló, zöld programokra a Művészetek Zöldje, beszélgetésekre a Magyar Írószövetség. Kinyit a Diabelli, a Völgykomolyzene helyszíne, a Manó Udvar, Böbi Nosztalgiaboltja és a Virágzsó Udvar.

Természet, mozgás, kikapcsolódás

Aktív programok is lesznek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a környék természeti szépségeit bemutató kirándulásokat szervez. Az Aktív Magyarország és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogatásával további kikapcsolódási lehetőségek valósulnak meg.

Minden nap két kerékpártúra indul, amelyeken az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő e-bike-okat tesztelhetik az érdeklődők és a Völgyhétvégéken debütál a Digitális Vándor túra applikáció is.

A Völgyhétvégék időpontjai:

1. hétvége: szeptember 3-6.

2. hétvége: szeptember 11-13.

3. hétvége: szeptember 25-27.

4. hétvége: október 2-4.

A járványügyi korlátozások miatt a fesztiválon minden helyszín kizárólag jeggyel látogatható, a létszám pedig napi ötszáz főben lesz maximalizálva. Bővebb információkat a www.muveszetekvolgye.hu weboldalon találtok.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére