Jelenlegi hely

Jövő júliustól elektronikusan vezetik az anyakönyvet

Jövő július elsejétől egyféle, elektronikusan vezetett anyakönyv váltja fel a jelenleg négyféle, papíralapú anyakönyvet - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának sajtóirodája az MTI-vel.

A közlemény szerint a hivatal mintegy 900 millió forintos uniós és állami forrásból megvalósuló informatikai fejlesztése eredményeként a jelenleg négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyv helyett csak egy lesz, amely az országban bármelyik anyakönyvvezetőnél elérhetővé válik.

A tájékoztatás szerint az országos elektronikus anyakönyvi közhiteles nyilvántartás létrejöttével csökkennek az ügyfelek ügyintézéssel járó terhei, egyebek mellett egyszerűbbé válnak az anyakönyvi, az anyakönyvezésen alapuló, a személyes adatok nyilvántartását és azok változását érintő hatósági eljárások.

Mint írták, az adattakarékosság és a célszerűség is indokolja, hogy 2014 júliusától az adatok nyilvántartása nem papíralapon, anyakönyvi események alapján történik majd, hanem elektronikusan és személyhez kötötten. A papíralapú anyakönyvek digitalizálása folyamatos, például házasságkötéskor digitálisan rögzítik a házasulók papíralapú születési anyakönyvét is.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztéshez szükséges hardverelemek már megérkeztek a hivatalhoz - tették hozzá.

Minderről Tekler Vilmos, a projekt vezetője beszélt projektnyitó előadásában az Infotér konferencián. Az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége közös szervezésében megrendezett konferenciát csütörtökön és pénteken tartják Balatonfüreden. Az idei, negyedik rendezvény a központi infokommunikációs fejlesztési tervek és az ágazati informatikai feladatok megvalósításának és összehangolásának kérdéseivel, a gazdasági szektorok közötti informatikai együttműködés elősegítésének lehetőségeivel, valamint az információs társadalom építésének kihívásaival foglalkozik.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére