Jelenlegi hely

Országos hírek

Oldalak

A mi iskolánk, óvodánk, bölcsődénk: íme a nyertesek!

A mi iskolánk, óvodánk, bölcsődénk: íme a nyertesek!

Véget ért a 2015/2016. évi  "A mi iskolánk", "A mi óvodánk" és "A mi bölcsődénk" pályázatunk, melyben szülők oszthatták meg véleményüket gyermekük intézményéről, pedagógusairól. Több ezer szülői visszajelzés érkezett, mely nagy segítséget jelent az intézményválasztás előtt állóknak. Érdemes volt mozgósítani a szülőtársakat, hiszen  a véleményt mondó szülők értékes díjakkal lephették meg gyermekük osztályát, csoportját. 

A legfrissebb gyerekeket, családokat érintő pályázatok

A legfrissebb, gyerekeket és családokat érintő pályázatok

Hajni - Bedegi Hajnalka - vállalkozik arra nap mint nap, hogy összegyűjtse nekünk és felvigye az oldalainkra a gyerekeket, családokat érintő pályázatokat. Ezek persze nemcsak az anyukáknak fontosak, hanem az óvónéniknek, pedagógusoknak is, hívjátok fel rá a figyelmüket, hátha épp Ti lesztek azok, akik a tehetség által értékes jutalmakban részesültök! Elő a ceruzákkal, mesékkel, kreatív énekkel!

A magyar családtámogatási rendszer egyedülálló Európában

A magyar családtámogatási rendszer egyedülálló Európában

Európában nincs még egy olyan komplex, széleskörű családtámogatási forma, mint a magyar - mondta  Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden egy budapesti konferencián.

A D-vitamin hiánya a várandósság alatt növelheti a szklerózis multiplex gyermeki kockázatát

A D-vitamin hiánya a várandósság alatt növelheti a szklerózis multiplex gyermeki kockázatát

A D-vitamin hiánya a várandósság elején majdnem kétszeresére növelheti a gyereknél a szklerózis multiplex (SM) felnőttkori kockázatát egy új amerikai tanulmány szerint.

A fogyasztóvédelem által vizsgált gyerekjátékok több mint fele veszélyes volt

A fogyasztóvédelem által vizsgált gyerekjátékok több mint fele veszélyes volt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által vizsgált 81 féle gyerekjáték közül 48 termék fulladás, szemsérülés vagy tartós egészségkárosodás veszélyét hordozta; a kockázatos játékok listája megtalálható a hatóság honlapján.

Ismét díjazták a Szombathelyimami társadalmi tevékenységét

Ismét díjazták a Szombathelyimami társadalmi tevékenységét

Szombathelyi honlapunk elnyerte Az Év Legsegítőkészebb Médiuma 2015 díjat

A pénzügyi tudatosságot fejleszti a Pénz7 programsorozat

A pénzügyi tudatosságot fejleszti a Pénz7 programsorozat

A pénzügyi tudatosság fejlesztése áll a Pénz7 elnevezésű programsorozat középpontjában - mondta a Magyar Bankszövetség (MBSZ) elnökségi tagja sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.

Mérjük meg a Föld kerületét!

Mérjük meg a Föld kerületét!

Iskolák jelentkezését várják Eratoszthenész híres mérésének megismétlésére!

A hétvégén tartják a logopédia európai napját

A hétvégén tartják a logopédia európai napját

A hétvégén tartják a logopédia európai napját, amelynek keretében az érdeklődők országszerte felvilágosító előadásokat hallgathatnak, érzékenyítő programokon, tudományos konferenciákon vehetnek részt, beszéd- és nyelvi játékokat tanulhatnak és intézményeket látogathatnak.

CSOK: kérdések és válaszok

CSOK: kérdések és válaszok

Te is szeretnél élni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény lehetőségével? Felmerültek kérdéseid, amelyekre eddig nem kaptál egyértelmű választ? Most segítséget kaphatsz a tájékozódásban!

Kullancsinvázióra kell számítani Magyarországon

Kullancsinvázióra kell számítani Magyarországon

Az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek.

Megkezdődött a Tavaszi madárles program

Megkezdődött a Tavaszi madárles program

Megkezdődött a Tavaszi madárles elnevezésű, ma már 54 országban zajló játékos nemzetközi madárvonulás-figyelő program!

Tanulói fittségi teszt: a diákok negyede túlsúlyos

Tanulói fittségi teszt: a diákok negyede túlsúlyos

A magyar diákok negyede túlsúlyos, vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló - derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiből.

Gyermekbántalmazásokat vizsgáló munkacsoportot alakítottak az Emmiben

Gyermekbántalmazásokat vizsgáló munkacsoportot alakítottak az Emmiben

Gyermekeink biztonságáért elnevezéssel munkacsoportot alakítottak csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi); a testület azt vizsgálja, hogy a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően jártak-e el a gyermekbántalmazási és -elhanyagolási ügyekben, a megelőzésben, valamint a gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetésében.

Mathias Corvinus Collegium: Sikeres a Fiatal tehetség program

Mathias Corvinus Collegium: Sikeres a Fiatal tehetség program

Folytatódik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal tehetség programja a tanév második felében is, az első félév tapasztalatai szerint a diákok motiváció és a csapatmunka terén fejlődtek a legtöbbet.

"...az sem gond, gyerek még nem maradt benn"

Gyerek még nem maradt benn

Ma Magyarországon megeshet, hogy egy szülészorvos ezt a poént süti el egy szülésfelkészítőn több kismama és kispapa előtt: "A nők azért szülnek meccs idején, hogy egyszerre két férfival is kiszúrjanak." 
 

Február 29.: menjen a gyerek iskolába vagy sem?

Február 29.: menjen a gyerek iskolába vagy sem?

Akinek van iskolás gyereke, az nagyon jól látja, hogy komoly problémákkal állunk szemben az oktatási rendszer terén a mai világban. Szerveződnek a szülők, kíváncsiak vagyunk Te hogy döntesz, viszed a gyermeked suliba vagy sem? 2016. február 13-án több ezren tüntettek a Parlament előtt a magyar oktatási rendszer ellen, most a szülők próbálnak nyomást gyakorolni a rendszerre. Ilyen még nem volt: mondhatni felér egy taxisblokáddal. 

Magyarországra is szállítottak a visszahívott csokikból

Magyarországra is szállítottak a visszahívott csokikból

Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága kedden késő este az MTI-vel.

Veszélyes baba- és gyerekruhákat talált az NFH

Veszélyes baba- és gyerekruhákat talált az NFH

A fogyasztóvédelmi hatóság húzózsinórral ellátott csecsemő- és kisgyermek-ruházati termékeket ellenőrzött.

Ingyen plasztikai műtétek - ezekért nem kell fizetni

Ingyen plasztikai műtétek - ezekért nem kell fizetni

Vannak olyan plasztikai műtétek, amelyek elvégzését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizeti. Ingyen senki nem kap nagyobb melleket vagy dúsabb ajkakat, az esztétikai célú műtéteket ugyanis nem állják. Orvosilag indokolt esetben viszont van rá esély, hogy a páciensnek egy forintjába se kerüljön a beavatkozás. Akadnak is szép számmal olyan szemfüles emberek is, akik kreált indokokkal kitartóan próbálkoznak, hogy megműttessék a számukra nem tetsző testrészüket.

A vizsgált gyermekjelmezek több mint fele tűzveszélyes

A vizsgált gyermekjelmezek több mint fele tűzveszélyes

A fogyasztóvédelem által vizsgált gyermek maszkok, jelmezek és parókák több mint fele tűzveszélyes - derült ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzése során.

Új tehetségfejlesztő programot indított az MLSZ

Új tehetségfejlesztő programot indított az MLSZ

Új, megyei szinten működő tehetségfejlesztő programot indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), tehetségközpontokat alakít ki a szervezet a 12-14 éves fiatalok képzésére.

A fővárosban és tizenkét megyében van kórházi látogatási tilalom az influenza miatt

A fővárosban és tizenkét megyében van kórházi látogatási tilalom az influenza miatt

A 6. héten tovább emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. Február 8. és 14. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban az előző hetinél 38 százalékkal több, 43 700 beteg fordult orvoshoz - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb, szerdai jelentésében.

 

Kell a nőnek kimenő?

Kell a nőnek kimenő? Terézanyu Pályázat 2016

Minimális időt fordítunk magunkra mi, magyar nők, és a fontossági sorrendünk legvégén sem lehet más, mint mi magunk. Ezt derült ki a Richter Gedeon Nyrt. Nőnek lenni jó programja keretében végzett kutatásából, és ez ihlette az idei Terézanyu pályázat témáját.

Miből él egy kismama?

Miből él egy kismama?

A pozitív terhességi teszt és a családi öröm után minden dolgozó kismama eljut oda, hogy végiggondolja, mire is számíthat keresetben a várandóssága alatt. Számoljunk együtt! Összeszedtük a legtöbb esetet:

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére