Jelenlegi hely

Így csinálj tökéletes képeket a gyerekeidről karácsonykor

A pillanat örök, ami ha elszáll, már nem lehet visszahozni, de meg lehet örökíteni!  Azt szerintem senkinek nem kell javasolnom, hogy karácsonykor lője a képeket, mert hát ez az, amit nem felejtünk el soha, de utólag sokszor kiakadunk, hogy már megint nem úgy sikerültek, mint ahogy mi azt elterveztük. Fotósként én így látom - Makai Marianna írása.

A gyerekeinket nem könnyű jól fotózni, sőt sok esetben művészet, de néhány egyszerű tipp sokat javít fotóinkon, ugyanakkor a legjobb kamera is kevés, ha rossz a kompozíciónk, túl sötétek az arcok, vagy utólag derül ki, hogy a háttér nem volt éppen szalonképes. Gondold át előre, hogy mely pillanatok fontosak neked, a fa díszítése, ajándék kicsomagolása, közös süti sütés, mesekönyv nézegetős, apás, nagyszülős, tesós örömpillanatok. Ha előre tervezel, akkor nagyszerű pillanatokat tudsz lencsevégre kapni.

„Akkor lehet jó képeket készíteni, ha mindenki megfeledkezik arról, hogy fotózzák, és a jelenlévők csak azzal vannak elfoglalva, hogy élvezzék egymás társaságát.” - Lena Petrova

De mitől lesz jó egy kép?

Először is a fénytől és ez nem a felkapcsolt villanyt jelenti! A lámpa fénye pontszerű fényt ad, amely főként, ha felülről jön, javíthatatlan, csúnya árnyékokat fest a szemek, az orr alá és felerősíti a bőrhibákat.

Tehát ha fotózol nagyon fontos, hogy a gyerekek arca jól meg legyen világítva, érdemesebb napközben fotózni, amikor természetes fény világítja be a nappalit, vagy azt a helységet ahol a képet készítitek. Ha elég napfény jön be, akkor célszerű lekapcsolni a villanyokat, hogy ne keveredjen a természetes és a mesterséges fény. És nem kell megijedni, hogy nem lesz elég, mondván, hogy nem nyár van, nem süt a nap, pont ez a kiváló fény a fotózáshoz. Az áttetsző függönyt se húzzátok el, hogy több fény jöjjön be, mert az járul majd hozzá a szép, egyenletes szórt fényhez. De ha mégis lámpafénynél tudsz csak fotózni, állítsd úgy a gyerekeket, hogy a lámpa fénye ne hátulról világítsa meg őket, mert akkor az arcuk teljesen árnyékos sötétségbe borul és minden rajta lesz a képen csak a csillogó szempár nem.

Fontos a háttér

Persze tudom, hogy nem egyszerű profi műtermi miliőt rittyenteni, de nincs annál nagyobb illúzió romboló, amikor látszik a háttérben, hogy a kanapén össze vissza hevernek a ledobott ruhák, a konyhában a mosatlan, a szobában a szanaszét heverő játékdarabok, össze vissza kuszálódott hosszabbítók, vagy épp a lebomló fal széle. Mikor fotózni akarunk, ne csak a gyerekekre figyeljünk, először nézzük meg, hogy mi az, ami a gyerekek mögött van, mi fog látszódni még a képen, mert bizony, amikor posztolod a közösségi oldaladra, ott mindent fognak nézni, csak épp a lényeget nem.

Inspirálodj már előre, tervezd meg, hogy milyen képet szeretnél, keress karácsonyi családi fotókat, ha van lehetőséged, akkor egy kis fotósarkot is berendezhetsz otthon, ehhez egy pár karácsonyi kiegészítő, fényfűzér és akár egy puha pokróc is megteszi.

Ha azt szeretnéd, hogy a háttérben a karácsonyfa izzói szép homályos „bokeh” hatást keltsenek, akkor állítsd a gyerekeket a fától messzebb, és ha tudod a rekeszértéket állítani, akkor azt a legkisebb számra állítsd pl. 1,8, így a háttér el tud mosódni, a fókusz pedig mindig a szemen legyen. A bokeh akár minden más kiegészítő nélkül is feldobja a fotókat és igazán karácsonyivá teszi.

Ruházat

Egységesen visszafogott öltözék, például ha a kislány csilli-villi ruhában van, a kisfiún ne egy melegítő nadrág legyen! Az öltözékük legyen hasonló színvilágra hangolva. Ha több gyerek van érdemes őket összeöltöztetni, minél egyszerűbb annál jobb, de ha van cuki karácsonyi pizsamájuk, akár abban is készíthetünk pár jó képet. És a zokni kérdés! Ne legyen lyukas, kikopott áttetsző a sarka! Szóval legyen, vagy ne legyen? Ha lehet inkább ne, vagy cipőben legyenek, vagy mezítláb, persze ha van cuki karácsonyi zoknitok, abban jól mutatnak.

Kompozíció

Ha meg van minden, a jó háttér, a vagány gyerekek, jók a fények, akkor már csak a kompozíció maradt hátra. Egy jó kép titka a jó helyről való fotózás, és ennek alapja a szemmagaságból való kattintás.

Az ő szintjükről fényképezz! Tehát ha a gyerek ül, hasal, vagy a földön játszik, ne fotózd sose állva, mert a feje búbján lesz a hangsúly, a szeme pedig árnyékba fog burkolódzni. Te is ülj, hasalj, vagy guggolj le vele szemben, hidd el sokkal szebbek lesznek a képeid.

Ha hasal fontos, hogy a lábait kicsit döntse ki oldalra, hogy ne úgy nézzen majd ki, mintha a talpacskái a fejéből nőttek volna ki. Ha ezeket a képeket ellőtted, legyél kreatív, merj bátran kipróbálni más szemszögeket is.  A pici ülő babócákat úgy is izgalmas fozózni, hogy mellé viszel egy széket, te arra felállsz és megkéred, hogy nézzen fel rád, fentről fotózd le ahogy felmosolyog rád. Ha a hátán fekszik, és közeli portrét szeretnél, akkor terpeszben állj a mellkasához és úgy fotózd az arcát.

És rugaszkodj el attól, hogy csak egészalakos képeket készíts, menj nyugodtan közel hozzá, vagy ha tudsz zoom-olj rá és úgy is készíts képeket. Ha több gyerek van, ne ültesd őket szépen egymás mellé, lehetőleg 50 cm-es távolságra, inkább legyenek közel egymáshoz, a nagyobb gyerek üljön, álljon a kicsi hata mögé, ölelje át, bújjon a nyakához, üljön az ölébe a kicsi, vagy hasaljanak egymás mellé, de mindig dugják össze a buksijukat. Ha több gyerek van a legnagyobbat hasaltasd le, a következőt rá, úgy hogy tartsa magát, majd a következőt és a következőt, te pedig szintén hasalj le velük szembe és úgy fotózz, lehet, hogy ebből egy nagy birkó lesz csak, de légy résen és kapj el minden pillanatot.

A lényeg, hogy ne komponálj mindig mindent középre, mozgasd el a témát bátran, és nem kell mindig a kamerába nézniük a gyerekeknek, legyenek elkapott, ne csak beállított pillanatok.

Csak jókedvvel

De a legfontosabb, ne akadj ki, hogy a gyerekek nem maradnak nyugton, a kicsi mindig elmászik, a nagy 5 perc után duzzog, vagy csak grimaszolni tud, ha ideges vagy, és indulatosabban szólsz rájuk, akkor abból nem fogsz tudni visszaadni örömteli hangulatot.

Nyugodtan vicceljétek el!

A gyerekek találjanak maguknak ki vicces pózokat, fotózd le, és mutasd is meg nekik.  Kérd meg őket, hogy közben vágjanak mindenféle vicces grimaszt, aztán amikor már jól kiszórakozták magukat, kérd meg, hogy most vágjanak cuki fejet, hogy jövőre a Jézuskának majd küldhessetek belőle, mert hát ha jól sikerül a kép talán jövőre is ilyen sok ajándékot hoz... (a nagyobbaknak elég csak annyi, hogy ha nem viselkednek normálisan, lekapcsolod a wi-fit… nálunk ez a leghatásosabb…).

Boldog Karácsonyt és jó fotókat mindannyiótoknak!

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére