Jelenlegi hely

Satupad vagy Ipad?

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő „Életre nevelő” címmel havonta jelentkező rovatot indított az Új Ember hetilapban. Mi hiányzik a virtuális és művi közegben felnövő mai generációnak? Mit adhat a gyereknek a "barkács"?

Két édesanya így beszélgetett a buszmegállóban:   

– Elegem van ebből a nyávogásból! Én tavaly barkácsra írattam be a gyereket, és szuper volt! Idén is oda megy! Egy igazi hús-vér fickót kaptam a „depis”, kelletlen fiam helyett!
– Mi van? Mi az a barkács? 
– Hát az a szakkör, ahol a gyerek fúr, farag, reszel, csiszol, szögel, szerel – és ettől boldog. 
– Ne már! De hát ti is felvételiztek, nem? Az előkészítő este hatig tart, azután én már sehova nem engedem el a fiamat. Kicsit gépezhet még – mostanában csak épít a Minecrafttal –, aztán kidől. Sokszor a vacsora sem kell neki. 

– Persze, mi is felvételizünk idén! De akár hiszed, akár nem, a barkácstól minden jobban megy neki! Igyekszik, hogy gyorsan elkészüljön a leckével, nem szuttyog annyit, és mostanában mintha még érdeklődőbb lenne, mint azelőtt! A számítógép miatt sem kell annyit veszekednünk, mint korábban… Szerintem a barkács jobb hatással van rá, mint a számítógép.

Az anyukák nem sokkal később felszálltak a buszra, én pedig továbbgondoltam ezt a jelenetet. Miről is van szó? Vajon mit adhat annak a gyereknek a „barkács”? Milyen hiányt pótol, milyen igényre válaszol egy ilyen foglalkozás? Furcsa volt ilyen testközelből találkoznom azokkal a tényekkel, amelyeket már régen megállapított a pedagógia, a gyermeklélektan, a tanulásmódszertan. 

Mi történik tehát a „barkácson”?

Például alkot, játszva tanul az a gyerek, aki egyébként több éve készen kap minden ismeretet. Akinek a felnőttek mindent előkészítenek, mondván: „Te csak tanulj, fiam, most az a legfontosabb!” Megkenik neki a kenyeret, fölvágják a paradicsomot, megterítenek, mire kiér a konyhába, beviszik az iskolába, – ha lehetne, még a lépcsőn is felmennének az autóval az emeletre –, megszervezik a programjait, feldíszítik a tantermét és még sorolhatnánk.

Tulajdonképpen csupán „elszenvedi” a körülményeit, a munkafüzetén kívül nem sokat lát a világból, nemigen alakíthatja azt. Pedig az én-hatékonyság minden ember alapszükséglete, ami azt is jelenti, hogy olyan fontos, mint az étel, az ital, a levegő. Alakítom a környezetemet, tapasztalatokat gyűjtve ügyesedek, és kiismerem a terepet. Ez szúr, az vág, amaz hajlik vagy éppen törik.

Mindannyian éhezünk az „én csináltam” érzésére. Minden felnőtt büszke a saját borára, a gyümölcsére, a főztjére, a csukára, amit fogott, s ezek híján mindarra, amit birtokol: az autójára, a nyaralójára vagy éppen a hatalmára… Mert ha ez a szükséglet nem kap valóságos tréninglehetőséget, akkor eltorzul, és pótlékokat keres, vagy elsorvad, mint az az izom, amit nem használnak.

Aki idáig jut, az sajnos már el sem tudja képzelni, mit tehetne azért, hogy más legyen körülötte a világ. Legfeljebb dühös lesz vagy kesereg, esetleg vég nélkül kritizál másokat.

A barkácsfoglalkozás valóban segíti a tanulást. Miért is? Mert a játékhoz, az élményhez nem fűződik eredménykényszer. Az elkészült munkára a gyerek nem kap osztályzatot, az végeredmény nem számít bele a felvételibe, egyszerűen csak jó barkácsolnia, s közben felfedeznie az anyagokat, a jelenségeket, és persze önmagát!

Ez a fajta tevékenység fejleszti a kitartást, a kudarctűrést, az újrakezdés képességét, a kockázatvállalást, a koncentrációt és az önbizalmat. Csak úgy mellesleg, játék, alkotás közben, amikor jó eséllyel megjelenik az a bizonyos flow-érzés is, amelynek átélése során a teljesítőképességünk maximumát érhetjük el.  

A barkácsolás valóságos érzékszervi élményekhez juttatja a gyereket: lát, hall, tapint, szorít és enged, üt, simogat, csiszol és így tovább. S eközben mér, súrlódást és sokféle jelenséget észlel, számol, illeszt. Ezeket az ismereteket az élmény mintegy bekíséri a hosszú távú memóriába. 

Így nem jelent már problémát a centiméterek deciméterre váltása, a derékszög, az ellenállás, a gravitáció, a súly, a tömeg, a sűrűség fogalma, s mindennek az elsajátítása még úgynevezett aha-élményt is jelent.

Nem beszélve az esztétikai és a morális élményekről! Valami szépet alkottam, amivel valakinek örömet okozhatok. Munka közben uralkodtam a testemen, az indulataimon. A türelmemet is próbára tette a feladat, hiszen az első fadarabot majdnem odavágtam, amikor ott törött el, ahol nem lett volna szabad…

E tevékenység további értéke az együttműködés: a barkácsolás ugyanis közös cselekvés, amelyben jó együtt lenni a többiekkel. Itt senki nem mondja meg a tutit, hanem együtt dolgozunk. Egyszer a tanúja voltam egy ilyen kis jelenetnek. A tanár bácsi fogta a gyerek kezét, a fiúcska meg a csiszolót, és így, közösen kezdték el megmunkálni a fát.

Aztán a tanár elengedte a gyerek kezét, a kisfiú meg tovább próbálgatta a mozdulatot. Eleinte még gyengécskén haladt, amikor elejtette a csiszolópapírt, újrakezdték a közös munkát, de már egyre ügyesebb volt, és negyed óra múlva egyedül csiszolt – megdicsőült arccal…

Mennyi minden van egy ilyen együttlétben! A gyerek megtanulja elfogadni a segítséget, de hozzáteszi mindazt, amit már tud. A versengés helyett ráérez arra, milyen jó kiegészíteni egymást, együttműködni egy másik emberrel, aki persze nem gombnyomásra működik, mint a Minecraft, és nem irányítható, de valahogy mégiscsak kapcsolódnak egymáshoz, és ebben neki is szerepe van.

Ha pedig még mélyebbre nézünk, azt látjuk, hogy az ilyen fajta együttműködés a kötődési képességet is kiválóan fejleszti.

Az ilyen típusú tevékenységek során a legfontosabb tapasztalatok egyike az, hogy az ember rájön, hogyan működik az élet, milyen is az a világ, amelynek ő is a része. A virtuális és művi közegben felnőtt mai generációk számára ez hiányzik a legjobban! Az okostáblán egy zseniális, alig kétperces kisfilmen megnézzük, hogyan csírázik a bab.

Ezzel szemben a barkácsfoglalkozáson készítünk egy kis ládát, amiben babot csíráztathatunk. Persze napok telnek el a megfigyeléssel, és alig várjuk, hogy végre kibújjon a kis csíra. A láda elkészítése során, amikor megpróbáljuk az érdes felületet megcsiszolni, az sem kétperces munka, és néha bizony kicsit fájdalmas is lehet.

Amikor valamivel nem boldogulunk, például a ládika szögletei érdesek maradnak, jó volna, ha valaki segítene, mutatna egy ügyes fogást, amit elleshetnék… Mindennek felbecsülhetetlenek a hosszú távú hatásai, amelyek esetleg csak jóval később mutatkoznak meg.

Például abban, hogy nem keseredünk el, amikor azt tapasztaljuk, hogy a barátság vagy a párkapcsolat nem alakul ki azonnal, a kamaszgyerek nem hagyja alakítani magát, a betegség nem múlik el egy nap alatt, a fájdalom olykor nem csak percekig tart, a fogyásért, a nyelvtudásért és sok minden másért erőfeszítéseket kell tenni, és bizony lesznek kudarcok, hibák is, de nem baj, újrakezdjük…

Az Ipad és a Minecraft valamire jó lehet ugyan, de az imént felsorolt készségek kiművelésére biztosan nem alkalmas. Ezzel szemben a barkácsolás még számos más készség fejlődését is észrevétlenül támogatja.  

Nem véletlen, hogy az a buszmegállói beszélgetésben emlegetett kisgyerek úgy megszerette ezt a tevékenységet. Az is érthető, hogy az iskolai élethez is több kedve és nagyobb türelme lett tőle. Nem hiszem, hogy a felvételin lemaradna, de az biztos, hogy az élet dolgaihoz való bátor hozzáállása, a talpraesettsége, a kapcsolatteremtő képessége, a nyitottsága és a problémamegoldó képessége jelentősen fejlődni fog.

Satupad vagy Ipad? Kentenich atya szerint a nevelés az élet szolgálata.  Ezért először én magam is a „barkácsra” szavaznék,  és csak azután jöhet az Ipad.

Szerző: Uzsalyné Pécsi Rita

Forrás: Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. október 21-i számában jelent meg.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére