Jelenlegi hely

Orosházán létesül az első, a modern kor igényeinek megfelelő SOS gyermekfalu

Magyarországon elsőként Orosházán létesül új, a XXI. század igényeinek megfelelő integrált gyermekfalu - jelentette ki Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány ügyvezető igazgató, a Békés megyei település városházáján tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön.

Az ügyvezető igazgató kifejtette, a Battonyáról átköltöző gyermekfaluban mintegy hetven gyermek és nevelőszüleik önálló otthonokban élhetnek majd, a helyi társadalomnak ugyanolyan szereplői lesznek mint a többi család és gyermekeik. A költözéssel kapcsolatban azt mondta, az alapítvány nem hagyja magára Battonyát, a családmegerősítő programot indít ötven hátrányos helyzetű családnak.

Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), Orosháza megbízott polgármestere a tájékoztatón bejelentette, Orosháza szívesen fogadja a battonyai SOS Gyermekfalut, a város képviselő-testülete az erről szóló polgármesteri előterjesztést egyhangúlag fogadta el a csütörtöki közgyűlésen.

Elhangzott: az alapítvány jelentős összegű támogatást nyert egy adományozó által kiírt pályázaton egy integrált gyermekfalu létrehozására. A támogatásból lakóingatlanokat vásárolnak és újítanak fel. A képviselő-testület vállalta, hogy a gyermekfalu részére önálló közösségi házat létesít, ahol fogadják és programokkal várják a városban élő gyermekes szülőket. A gyermekfalu lakói a tervek szerint 2015 őszén költöznek Battonyáról Orosházára.

A városházán váratlanul megjelent Battonya polgármestere. Karsai József (független) sérelmezte, hogy a sajtótájékoztatóra nem kapott meghívást. A hivatalos tájékoztató előtt a jelen lévő újságíróknak elmondta: Battonya nem hagyja magát, nem járul hozzá a gyermekfalu kiürítéséhez, az értékes ingatlanegyüttes lepusztulásához. A településen 15 munkahely szűnik meg, barátságok, kiváló együttműködések bomlanak föl. 

A vasfüggöny mögött Battonyán épült fel az első gyermekfalu, jól működött, ezért is érthetetlen a kiürítése - jelentette ki Karsai József. Utalt arra, a település fontolgatja, hogy az SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetségéhez fordul jogorvoslatért.

Gosztonyi Gábor, az alapítvány ügyvezető igazgatója Karsai József tiltakozásával kapcsolatban a sajtótájékoztatón kifejtette: a battonyai ingatlant el akarják adni, a pénzből szeretnék növelni a gondozott gyermekek számát a régióban és Békés megyében. A battonyai gyermekfalut az ügyvezető korszerűtlennek nevezte, ahol az üzemeltetési költségek az átlagnál nagyobbak. Utalt arra is, hogy a Battonyai önkormányzattal és a polgármesterrel tárgyaltak az elköltözésről és annak feltételeiről, az erről szóló jegyzőkönyvet mind a két fél aláírásával hitelesítette.

Magyarországon Battonyán, Kecskeméten és Kőszegen működnek SOS gyermekfalvak. Az alapítvány jelenleg 370 fiatalt gondoz, aki valamilyen okból nem nevelkedhet saját családjában.

 

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére