Jelenlegi hely

LED a kertben: környezetbarát világítás kültéren

A LED kedvelt világítási mód, hiszen környezetbarát, dekoratív és sokszínű. A beltéri megoldások mellett a kertben is nagyszerű ötlet lehet. Összegyűjtöttünk most néhány kültéri LED-es világítást, amelyet jó döntés lehet beszerezni.

LED-es reflektor

A LED-es reflektorok rendkívül nagy területet képesek hatékonyan bevilágítani. Ennek köszönhetően tökéletes megoldások lehetnek, ha a kert nagyobb területét szeretnénk éjszaka is láthatóvá tenni. A hagyományos darabok mellett választhatunk mozgásérzékelős reflektort is, amely jóval kisebb fogyasztással rendelkezik – hiszen nem ég állandóan – emellett pedig az udvar biztonságát is növeli.

LED-es fényfüzér

A LED-es fényfüzérek ma már számtalan változatban érhetők el. Az egyszerű izzók mellett különböző színű, alakú és anyagú „búrákkal” ellátott sorok is kaphatók. Ezekkel ugyan kisebb fényerő mellett, azonban rendkívül hangulatosan oldhatjuk meg a kültéri világítást. Legnagyobb előnyük éppen ez a dekorációs funkció, amelynek köszönhetően teraszokra, sziklakertekbe vagy virágágyásokba is megfelelő lehet.

Napelemes LED lámpák

A napelemes, leszúrható LED lámpák a kertben lényegében bárhol elhelyezhetők, hiszen csak egy kis talajra van szükségük. Kerti utak mentén, ágyások szegélyeként is alkalmazhatók, mivel elektromos hálózat hiányában is tökéletesen működnek. Éppen emiatt rendkívül költséghatékonyak és környezetbarátak is, ráadásul nagyszerű dekorációs elemként is használhatók. 

LED taposólámpa

A LED taposólámpák lényegében a talajba süllyeszthető lámpatestek, amelyek így alulról adnak bármilyen építménynek vagy környezeti elemnek megvilágítást. Kialakításuknak köszönhetően megfelelőek betonozott vagy burkolt felületekhez, illetve akkor is, ha a földből kiálló fényforrások nem alkalmazhatók – például parkolók, autóbeállók esetében. LED-es világításként ráadásul használatuk környezetbarát és költséghatékony is. Ami pedig az opciókat illeti, a LED technológiák fejlődésével a hagyományos hideg fehér mellett ma már sárgás, melegebb árnyalatokban, de akár különböző színekben is elérhetők.

Fali LED lámpa

Ahogyan beltéren, úgy természetesen kültéren is alkalmazhatunk fali lámpákat, amelyeket jó ötlet lehet LED-es izzóval ellátni. Ezáltal a fényforrás jóval hosszabb élettartammal fog rendelkezni, így hosszú távon is költséghatékony a használata. Szerencsére ma már számtalan kialakítás közül válogathatunk, vagyis bármilyen stílus felel meg ízlésünknek és otthonunknak, könnyedén beszerezhetünk egy ahhoz illő fali LED lámpát is.

Az ANRO webáruház kínálatában LED fényforrások tucatjai közül válogathatsz. Számtalan izzó, lámpatest és egyéb világítás érhető el, amelyek beltéren és kültéren is egyaránt alkalmazhatók. Nézz szét kínálatukban és add le rendelésedet még ma!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
Ugrás az oldal tetejére