Jelenlegi hely

Ki ne dobd a csontját, jósolj belőle! A maradékot pedig add a papnak!

Gerince megmondja az időt, a nevenapján az időjárás márciust mutatja, a bornak bírája. Nem beszélünk össze-vissza, és nem is bolondultunk meg, csak Márton napját várjuk!

Mágikus nap, végre vége a melónak!

Ezzel a nappal fejeződnek be a mezőgazdasági munkák, így nem véletlen hogy ünnepnappá vált. A libát régen november 11-én ölte le és ette meg a tehetősebb köznép, majd mellcsontjából és hátgerincéből a jövő téli időre jósoltak.

A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél.

Ha vöröses, barna volt, esős, ha fehér, akkor sok hóra számítottak, havas telet vártak.

Régen a liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat” szavunk is.

Márton napjához számos időjóslás is fűződik: „Márton olykor fehér lovon jár” – tehát fel kell készülni a havazásra. Ha pedig „Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál”, vagy „Ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”.

Sokfelé úgy vélik, hogy az aznapi idő a márciusi időt mutatja. A néphit szerint a Márton-napi eső utána rendszerint fagy, majd szárazság következik. Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: „A bornak szent Márton a bírája”, amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor már iható az újbor.

Babonából lesz a népszokás, Márton napi álomból boldogság

A hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.

Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következõ évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki ezen a napon csak répát eszik, ágyba vizelõ lesz.

A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik

Úgy hitték minél többet isznak, annál egészségesebbek lesznek 

Divatja leginkább a vörösboroknak van ilyenkor, de fontos tudni, hogy az újbor lehet vörös, fehér, de még rosé is. Az ilyenkor forgalomba kerülő vörösborok érlelés nélkül lettek lepalackozva, frissek, gyümölcsösek, nincs meg bennük a csersav okozta, az érlelt vörösborokra jellemző „szárító érzés“ a szánkban.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Forrás; képek: Pixabay.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére