Jelenlegi hely

Emlékhelyek napja – Séták, koncertek, kiállítások

Május 14-én negyven helyszínen lesznek programok országszerte, ahol várják a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, túrák, kiállítások, koncertek és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.

A Nemzeti Örökség Intézete minden évben, legtöbbször május második szombatján rendezi meg az Emlékhelyek Napját, idén ez a hetedik alkalom. Ingyenes és kedvezményes rendezvényekkel várják az érdeklődőket a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.

Az országos programsorozat célja, hogy ismertebbé tegye a magyar történelemben és kultúrában kiemelten fontos helyszíneket és a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményeket. 

Ezek a magyar történelem fontos helyszínei és gyakran fontos építészeti alkotások, amelyek nemcsak műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt is.

Az emlékhelyek napja sorozathoz országszerte 40 emlékhely kapcsolódott. Ma Magyarországon 21 nemzeti emlékhelyet és 55 történelmi emlékhelyet tartanak számon.

Ezek a pontok az emlékezet egyszerre szimbolikus és valóságos tereiként felidézik azokat sorsdöntő, kiemelkedő, ámde egyben tragédiákkal is kísért pillanatokat, amelyet ma magyar történelemnek nevezünk. A felállított sztélék nemcsak egységesen és könnyen felismerhetővé teszik az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.

Helyszínek Budapesten és környékén

  • Várnegyed
  • Az Országház és környéke
  • Eötvös József Collegium
  • Fiumei úti sírkert
  • Magyar Nemzeti Múzeum
  • Hősök kapuja és Hősök sírkertje (Dohány utca)
  • Ludovika Akadémia
  • Trefort-kert
  • Evangélikus templom, gimnázium és múzeum

  • Gödöllői Királyi Kastély
  • Pákozd - Katonai Emlékpark
  • Videgrádi vár
  • Esztergom - Várhegy és Víziváros

A programokra regisztráció szükséges. Sok helyen lesz ingyenes program, bizonyos helyszíneken kedvezményes lesz a belépés.

A részletes programokat ITT találod.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére