Jelenlegi hely

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)

Miért "szeretünk" szorongani?

Az egy dolog, hogy csinálom, de hogy az állandó rágódást, az A, B, Zs tervek gyártását és a létező legrosszabb verziókra forgatókönyvek írását nem szerettem meg, az biztos. Akkor mégis miért csinálom? 

  • Mert néha biztonságot ad? (Az erre is van tervem, arra is van ötletem hamis illúzióját.)
  • Mert úgy érzem, így legalább próbálkozom? (A semmit nem teszek helyett bármilyen más megoldás jobb lehet.)
  • Mert éberen tart? 
  • Mert a világ elvárja, hogy tervezzünk és legyen egy jövőképünk?
  • Mert a jelenben sokkal nehezebb lenni, mint a jövőben vagy a múltban?

Fogalmam sincs, de a COVID volt az utolsó csepp a pohárban, amikor ezt az egész szorongásdit úgy, ahogy van meguntam. Ezért aztán elkezdtem keresni a technikákat, amik segítenek kordában tartani az aggódásomat. Erre jutottam.

Nincsenek illuzíóim, tudom, hogy aki rágódó típus, az valamennyire mindig az marad. De nekem például sokat segítettek az alábbi módszerek. 

1) Dedikált rágódó idő

Ez jobb, mint ahogy hangzik. :) Arról szól a dolog, hogy ha nem tudsz megszabadulni a kétségektől, akkor próbáld legalább keretek között tartani azokat. Mondjuk jelölj ki minden nap 20 perc-fél órát, ami a Te rágódó időd. Ilyenkor bátran engedd meg magadnak, hogy végigpörgesd az aktuálisan téged aggasztó problémát. Gondolj át mindent, ami csak a csövön kifér, de ha letelik a fél óra, aznapra engedd el. Ha a nap bármely más időszakában előjön az aggasztó gondolat, csak emlékeztesd magad, hogy "nem-nem, legközelebb majd holnap!"

2) Szorongás napló

Szintén segíthet, ha nem csak gondolatban pörgetsz végig egy-egy szorongató problémát, de leírod ezzel kapcsolatban az összes gondolatod, akár képeket ragasztasz mellé, rajzolhatsz, színezhetsz.

Azt mondják a szakemberek, hogy a legjobb szabad utat engedni ilyenkor a gondolatoknak, és hagyni sokszor átfolyatni magunkon a lehető legtöbb módon a szorongást. Ha elemző alkalt vagy, csinálhatsz mellé táblázatot: mik azok a tényezők, amik ellen tudsz tenni, és mik azok, amik rajtad kívül állnak. Tapasztalatból mondom, egy idő után tényleg nagyon lefáraszt az elemzés, és egyszerűen megunod saját problémáidat. :)

3) Irányított figyelem

A szorongás legjobb ellenszere, ha valahogy sikerül visszarántani magad a jelenbe. Nekem ehhez nagy segítséget ad pl. a futás. Amikor fáj minden porcikám és alig kapok levegőt, na ott garantáltan nincs kedvem a jövőn rágódni. Egy célom van csak, a következő mozdulatot megtenni.

De ugyanilyen jól működik, ha az öt érzékedre koncentrálva, tudatosan visszahozod magad az itt és mostba.

5 Nézz szét a szobában, ahol épp vagy. Nevezz meg gondolatban először öt tárgyat, amit látsz.

4 Majd nevezezz meg négy olyan dolgot, ami karnyújtásnyira van tőled, és érintsd is meg őket.

3 Aztán kezdj el figyelni a hangokra. Sorolj fel három hangot, amit hallasz.

Most koncentrálj az orrodra, nevezz meg két illatot, amit érzel.

1 Végezetül nevezz meg egy ízt, amit a szádban érzel.

Ha Te is rágodó alkat vagy, csak válassz egy módszert, és tegyél egy próbát, hidd el segíteni fog!

Egyébként meg néha csak jó gondolni rá, hogy semmi nem tart örökké. A legszörnyűbb gondok is megszűnnek egyszer.

Hajrá, le a gondokkal, fel a fejjel!  ;)

Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére