Körbenéz a helyiségben, leül a felkínált fotelba. Vesz egy nagy levegőt, s belekezd.
Párkapcsolat a téma. Nem érzi jól magát a párjával, pedig szereti a férfit. Nem tud rá felnézni, sokat vitáznak..
Nézem ezt a csinos nőt. Nem tudom, hányadik a sorban, aki ugyanezzel a problémával keresett meg.
Valahogy elcsúsztak a szerepek. Z generáció, X generáció, Y generáció… teljesen mindegy, hova tartozik az ember /nő/, ha belül nem tud azonosulni önmagával, ugyanúgy szenved.
Kérdezem a gyermekkoráról, az édesanyjáról. Lassan indul be a beszélőkéje. Először csak a felszínt kapargatjuk, keresgéli a szavakat, kutakodik múltja emlékeiben, ám hirtelen megkeményedik az arca.
"Úgy érzem, soha nem fogadott el engem teljesen az anyám!"
Dühe mögött a fájdalom áll karöltve a szomorúsággal.
Nézem ezt a feldúlt nőt. Újra átéli gyermekkora egy-egy eltemetett részletét.
Időre van szüksége, hogy megnyugodjon.
Folytatjuk.
Kérdezem a párkapcsolatairól. Feltűnik neki, hogy igazából egyik férfi mellett sem tudta nőnek érezni magát. Néha egy-egy nőgyógyászati probléma is megkeserítette az életét.
Szép lassan, lépésről-lépésre haladunk. Egy alkalommal mindig csak annyit hozunk fel a felszínre a ’láthatatlan puttyonyából’, amennyivel meg tud birkózni.
Tisztelem és becsülöm a kitartásáért, s örömmel figyelem, ahogy egyre jobban kivirágzik.
A párja is észreveszi a változást. Fokozatosan közelednek ismét egymás felé, tanulják az új lépéseket. A kommunikációt, a hitet, a bizalmat..
Kinyitom az ajtót. Negyvenes, sugárzó nő áll előtte.
Beinvitálom.
Mindketten érezzük, hogy utolsó alkalommal találkozunk ilyen keretek között.
Nagy utat tett meg az önismeret és önelfogadás útján, miközben sok terhet lerakott.
Élvezi újonnan megtalált nőiességét, tele van tervekkel, álmokkal.
Különös aura lengi körbe…
Lopva elmorzsolok egy örömkönnyet a szemem sarkában. Sok sikert kívánok Neki.
Hirtelen megölel, és ebben az ölelésben benne van minden, mintha a Mindenség fonná körém karjait.
"Köszönöm! Köszönöm ezt a csodálatos élményt Neked!" Öröm volt kísérni Téged egy darabon ...- felelem, amikor nagy nehezen elenged.
"Én köszönöm!" – kacsint rám cinkosan, olyan tekintettel, amit csak a NŐK értenek.
- A NŐK, akik szembenéztek neveltetésük és személyes drámáik béklyóival.
- A NŐK, akiket már nem dobál ide-oda az élet sodrása.
- A NŐK, akik megtalálták Önmagukat.
- A NŐK, akik már képesek együtt futni a farkasokkal.
Szerző:Vincze Vilmosné /Nagy Erika/ - Kecskemét
Transzperszonális pszichológus
Már gyerekként is vonzott a lélek világa, először mégis másfelé kanyarodtam el az utamon. Hiába voltam azonban sikeres abban, amit csináltam, valami hiányzott. Majd jött egy 'nagy pofon', ami rávilágított arra, hogy komoly változtatásra van szükség az életemben. Elkezdtem kutatni a miérteket. Ennek egyenes következményeként transzperszonális pszichológus diplomát szereztem Budapesten, s azóta is folyamatosan képzem magam. Tudom, mennyire nehéz kilépni a komfortzónából, s elindulni a változás felé. El kell engedni a régit, hogy jöhessen az új, ami teljes szívet és elhatározást kíván, s rengeteg Énidőt. Ebben segítek azoknak, akik a miértjeikre válaszokat szeretnének, mert különböző nehézségű feladatokkal, problémákkal küzdenek a mindennapjaikban.
www.facebook.com/Gondolatébresztegetők
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges