A helyemen vagyok?

Egy leépítés során bármelyikünk az utcára kerülhet, de az is előfordulhat, hogy belefáradunk a munkánkba, vagy új kihívásokra vágyunk. Az emberi élet egyik alapmotívuma, hogy dolgozni kell ahhoz, hogy az ember becsülettel biztosíthassa megélhetését. De dolgozni nem csupán kell, hanem lehet is. A fárasztó napi robot átkában nagy áldás, hogy a munkában benne rejlik a személyes kiteljesedés lehetősége is. E tény megélésének kedvez az a világgazdaságban egyre szélesebb körben elfogadottá váló felismerés, hogy az új kihívásokhoz alkalmazkodni képes munkavállaló a legértékesebb erőforrás, mely minden mással ellentétben képes a megújulásra, tanítható és fejleszthető, találékonyságával újra és újra igazodni tud az egyre változó elvárásokhoz.

Az oktatásban megjelenő új irányzatok tehát nem véletlenül hangoztatják a „tudásalapú társadalom” vagy a „kompetenciafejlesztés” szükségességét, ahogyan a vezető világcégek is stratégiai emberierőforrás-menedzsmentre alapozzák működésüket. A jól menő cégeknél éppen ezért egyre kevésbé az az elvárás, hogy valaki egy jól körülírható, meghatározott szaktudással rendelkezzen, és a szabályokat szigorúan betartsa, hanem olyan munkavállalókat keresnek, akiknek kiváló a kommunikációs, az együttműködési és tanulási képességük, nyitottak, innovatív gondolkodásúak és kreatívak.

Amíg lehet…

A kiélezett versenyben természetesen egyre nagyobbak a tétek, a cégek igyekeznek maximálisan kiaknázni az emberi erőforrásban rejlő lehetőségeket. Ezzel pedig sajnos az is együtt jár, hogy a munkavállalóknál egyre gyakoribb a kiégés veszélye.

Gyakori tapasztalat, hogy amikor az emberek új állást keresnek maguknak, akkor szinte csak a várható fizetésre fókuszálnak, az adottságaik kibontakoztatásával, az egyéni fejlődésükkel kevéssé törődnek, pedig nagyrészt ennek segítségével alapozhatnák meg felelősen és hosszabb távon a jövőjüket.

Egy munkahelyváltásnak nyilván többféle oka és vetülete van. Sokan kényszerpályán mozognak, mert valamiért elbocsátották őket, vagy alkalmazkodniuk kellett egy megváltozó élethelyzethez. Azonban jó, ha tudjuk: a munkánkra nem csupán megélhetési forrásként tekinthetünk, hanem olyan lehetőségként is, amely a továbbfejlődésünket segíti.

Tesztelje munkahelyét!

Az életem során én magam is többször váltottam munkahelyet. A döntéseim meghozatalában segítségemre volt, hogy vezetőként és emberierőforrás-tanácsadóként is sokféle tapasztalatra tettem szert, jól ismerem a munkáltatói és a munkavállalói oldalt is. Néhány évvel ezelőtt kidolgoztam egy tesztet, amelynek segítségével bárki objektív képet alkothat arról, hogy a jelenlegi munkakörében mennyire van a helyén, illetve rendszeres használatával mérheti azt is, hogy csökken-e vagy nő-e az elégedettsége. Megtudhatja, hogy érdemes-e váltania, illetve a lehetséges továbblépési lehetőségeket is összevetheti, megvizsgálhatja.

1. Olvassa el az alábbi állításokat, és döntse el, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán jelölve mennyire ért velük egyet. (A 10-es a leginkább igaz, az 1-es a legkevésbé.)

2. Az első oszlopba a jelenlegi munkahelyére vonatkozó számokat írja be. Ha vannak olyan továbblépési lehetőségek, amelyek foglalkoztatják, akkor a rendelkezésre álló információi alapján töltse ki azokat a sorokat is!

3. Végül az oszlop alján számítsa ki a számsor átlagát.

Értékelés

Keresse meg a kapott átlagértéket az alsó táblázatban, és nézze meg az alatta olvasható javaslatot.

Ha megfigyeljük az állításokat, akkor a többségük a személyes motivációval és fejlődéssel, illetve a stresszel kapcsolatos, míg a fizetés mértékével csupán egy foglalkozik. Ennek az az oka, hogy a testi-lelki egészségünk érdekében nagyon fontos, hogy elkerüljük a kiégést – ennek az előszobája pedig mindig a csökkenő motiváció és a növekvő stressz. Persze egy munkahely nem lehet egyszerre nyugodt, ugyanakkor kellően inspiráló, motiváló is. (A szerelmes embernek ritkán alacsony a pulzusa…) Éppen ezért a legtöbb jónak tekinthető munkahely 7–8-as átlagértéket mutat.

Ha félévente megcsináljuk ezt a tesztet, akkor a kapott számokkal hosszabb távú tendenciákat is mérhetünk. Ha folyamatosan csökken az elégedettségi indexünk, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy tudunk-e a jelenlegi helyünkön valamin változtatni, vagy új állás után kell néznünk. Ugyanakkor tartsuk szem előtt: erre is igaz, hogy a „szomszéd fűje mindig zöldebb”. Csak akkor célszerű felmondani, ha az új állás valóban biztos, nehogy két szék között a pad alá essünk. Hosszú távon egy rossz munkahelynek komoly személyiségtorzító hatása van, ám a hónapokig tartó munkanélküliségnek még inkább.

Végül ne feledjük, hogy bár a sorsát egyikünk sem képes teljes mértékben a kezében tartani, de a tervezés és felkészülés felelőssége mindig az egyes emberé.

Győri Tamás József
teológus, tanár, HR-tanácsadó

Megjelent a Family magazin 2016/1. számában.