Jelenlegi hely

A Víz Világnapját ünnepelték a Várkonyiban

A Víz Világnapja alkalmából a Várkonyi István Általános Iskola is színes programokkal készült március 23-án.

Előzetesen meghirdetésre került, hogy minél többen öltözzenek kékbe ezen a napon ezzel is propagálva, hogy a víz az egyetlen olyan kincsünk a Földön, amely nélkül nem létezne az emberi élet.
Hétfő reggel iskolagyűléssel indult a nap, ahol Bögös István igazgató az elmúlt időszak versenyeredményeit foglalta össze, illetve dicséretben részesítette az iskola kiváló diákjait és kollégáit.
A délelőtt folytatásaként a diákoknak kiemelten felhívták a figyelmüket, hogy víz a Föld legértékesebb természeti kincse.
Bögös István igazgató elmondta, hogy a víz a fenntartható fejlődés alapja, amelyet nemcsak ivóvízként használjuk, hanem sportolásra, tisztításra, főzéshez a víz ad nekünk életet. Elsődleges céljuk, hogy óvják, védjék környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
A délután a „Tiszta víz” környezetvédelmi csapatverseny döntőjének lebonyolításával zárult.

fotó: Horváth Melinda

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére