Jelenlegi hely

Ezeket a vizsgálatokat végeztesse el várandósság alatt

December vége nem csak a várva várt Karácsony, nagycsaládi ünneplés, hosszabb pihenés és az újévi bulizás hónapja, hanem a kimutatások szerint az intim együttléteké is, ugyanis a KSH születési statisztikája alapján az év utolsó hónapjában fogan a legtöbb gyermek.

Valószínűsíthetően azért, mert a szeretet és a család ünnepén a többség nagyobb figyelemmel fordul párja felé. Az újévet az intim pillanatoknak köszönhetően már sokan áldott állapotban köszönthetik és szeptemberben új taggal bővül a család. A várandósság gondozásának legfőbb tényezője a magzat fejlődésének ellenőrzése, amiben az ultrahang játszza a főszerepet. Összegyűjtöttük, hogy várandósság különböző szakaszaiban, mely ultrahang és fontos egyéb vizsgálatokat javasolt elvégeztetni.

 

ELSŐ TRIMESZTER

Nulladik ultrahangvizsgálat (várandósság 5-10. hete) Tekinthetjük ezt akár a legelső ultrahangvizsgálatnak is, hiszen az utolsó menstruációtól számított 5 hetes terhességet követően már látható a petezsák, majd később a szikhólyag és az embriócsomó. Ilyenkor általában hüvelyi vizsgálatot végeznek a kismamákon, amely során megállapítják a terhesség tényét. Sajnos az eseteket többségében a várandósok ettől az időponttól kezdve szedik a magzatvédő vitaminokat, pedig azok fejlődési rendellenességek kialakulásának megelőző hatása csak akkor érhető el, ha már a fogamzás előtt minimum egy hónappal előbb kezdi szedni a leendő kismama.

A 12. hétig bezárólag esedékes az első trimeszteri vér- és vizeletvizsgálat is, illetve fel kell keresni a területileg illetékes védőnőt, aki a várandósgondozást végzi majd, és kiállítja a terhességi kiskönyvet.

Első ultrahangvizsgálat (12-14. hét) Ennek a vizsgálatnak egyre nagyobb jelentősége van a magzati diagnosztikában. Az ultrahangtechnológia fejlődésével egyre több fejlődési rendellenesség azonosítható a várandósság e korai szakaszában és komplex – az ultrahang mellett az anyai vérben vizsgálható tényezők mérésével ekkor végezhető a Kombinált-teszt, mellyel a gyakoribb kromoszómális rendellenesség, mint például a Down-kór előfordulásának kockázatát határozzák meg. Új módszer az úgy nevezett non-invazív vizsgálat, a PrenaTest, amellyel a várandósság 9-20. hete között, az anyai vérben keringő magzati DNS-ek vizsgálatával, nagy pontossággal lehet azonosítani a Down-kór és más kromoszóma-rendellenességek jelenlétét.

 

MÁSODIK TRIMESZTER

Második (genetikai) ultrahangvizsgálat (18-21. hét) A magzat testrészeit tüzetesen megnézik, fejlődési ütemét, a terhesség korát, valamint a szülés várható időpontját is megállapítják ebben a szakaszban. Az embrió életműködésének megfigyelése és az áramlásmérés a magzati erekben szintén kiemelt szerepet kap, ahogyan a testkontúr, belső szervek, testrészek egészséges kifejlődésének vizsgálata is. A méhlepény működésének ellenőrzésére is sor kerül, valamint a magzatvíz mennyiségét is megnézik, de ebben a periódusban a méhnyak hosszának meghatározásával már a koraszülésre utaló jeleket is meg tudják állapítani.

Az általános ultrahangvizsgálat mellett, speciális, a magzati szív vizsgálatára összpontosító ultrahangvizsgálatot is végeznek a 18. és a 22. hét között.

 

HARMADIK TRIMESZTER

Harmadik ultrahangvizsgálat (29-31. hét) Ekkor a magzat általános fejlődését, méreteit, a méh és méhlepény állapotát vizsgálják. Itt még elegendő helye van a magzatnak az anyaméhben ahhoz, hogy korszerű ultrahangkészülékkel csodálatos képeket készítsünk a babáról és ismerkedhessünk vele, már a méhen belüli élete alatt is.

Negyedik ultrahangvizsgálat (37-38. hét) Ezekben a hetekben a magzat becsült súlyát, elhelyezkedését, a magzatvíz mennyiségét és a méhlepény állapotát vizsgálják meg. Indokolt esetben ismét elvégezhetik a magzat ereinek áramlásmérését.

A 40. hét körül pedig sor kerül a várva várt eseményre, a szülésre, és világra jön a csecsemő.

Fontos! A kötelező ultrahangvizsgálatok mellett lehetőség van sürgősségi vizsgálatra is a várandósság egész ideje alatt, amikor az anya valamilyen rendellenesség észlelése alapján (pl.: kevesebb magzati mozgás) a kisbaba életjelenségeit és általános állapotát ellenőrzik.


forrás: redlemon.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére