Jelenlegi hely

Bencze-család

Beküldő lakhelye: Veszprém megye

Pályázat tartalma: nincs szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Bár még csak 18 hetes kismama vagyok, édesanyám révén, aki óvónő, valamint barátnők révén már "komolyabb" kapcsolatba is kerültem a gyermeknevelés kihívásaival. Vannak elképzeléseim, ötleteim, gondolataim a témával kapcsolatban, de persze gyakorlatban, a saját gyermekemen még nem tudtam kipróbálni. Nekem az a legfontosabb és mindenképpen ezt szeretném szem előtt tartani, akármilyen kisbabám is születik majd, hogy szeretetben, megértésben és bizalommal tudjunk majd mindig egymás felé fordulni, kommunikálni, hogy megértsem őt és olyan kapcsolatot tudjunk majd kialakítani, amit később, felnőtt korában is ápolni tudunk. Nagyon érdekel a tréning mondanivalója, kíváncsi vagyok, mik azok a "technikák", módszerek, amellyel türelemmel, megértéssel tudok felé fordulni majd, hogyan tudok úgy kommunikálni, hogy ne neveljem, fegyelmezzem, hanem szeretettel megértessem vele az élet dolgait. Nagyon örülnék, ha Veszprém megyében sikerülne az egyik tréninget megszervezni, barátnőimmel többen is nevezünk (nevezni fognak).

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére