Jelenlegi hely

Zárd üvegbe a nyár ízeit: paradicsom!

Szoktál paradicsomot eltenni? Ha igen: oszd meg velünk a tudományod, ha nem: nézd meg hogy csinálják az Imami oldalak szerkesztői!

Miskolcimami:

"Szeretem a paradicsomot lecsóként eltenni. Hagymával, paprikával, paradicsommal lecsót főzök. Kiforrázott befőttes üvegbe annyit kell tenni, hogy a tetején még legyen hely 6-7 mm vastag étolajnak. Mindenhol lepje el az olaj. Egy réteg celofán kell rá. A befőttes üveg csavaros kupakját teafa olajos papírral áttöröljük. Ezzel természetesen fertőtlenítünk, de nagyon vékonyan kenjük. A celofán miatt nem érintkezik a lecsóval. Feltekerjük az üvegre és beállítjuk a helyére. Mindenhez használható, ízesítéshez és különböző lecsókhoz, pl cukkinis, padlizsános, krumplis, édesburgonyás. Mehet bele kolbász, tojás, stb. Könnyű és jól eltartható. Már több éve készítem, tavaszra mindig elfogy.


Debrecenimami:

Én paradicsomlét szoktam készíteni. A paradicsomot felnégyelem, aztán rottyantok rajta egy kicsit, hogy összeessen, majd átpasszírozom. Ezután ala natúr felfőzöm, pici tartósítót teszek az üvegben a tetejére és száraz dunszt. Ez a legegyszerűbb. Lehet ízesíteni is, de én felhasználás előtt szoktam. (Szolnokimami is így készíti annyi különbséggel, hogy nyersen passzírozza át paradicsom passzírozó kézi szerszámmal és szörpös üvegbe tölti.)


Zalaimami:

Nálunk a dédi készíti. Leírás: a paradicsomot alaposan megmosni, felszelni, addig főzni, míg a héja már pöndörödik. Ekkor kicsit hagyni hűlni, hogy bele tudj nyúlni, és átpasszírozni. Újra feltenni főni, mikor forr, kell bele egy kis szalicil (gondolomformán, dédi szerint kevés paradicsomhoz kevés, sokhoz sok kell smiley ), azzal egyet rottyanjon, és mehet az üvegbe. Az üveget érdemes egy langyos meleg vizes edénybe állítani és úgy belemerni, hogy ne durranjon szét, de gondolom ezt tudjátok. Végül 2-3 nap száraz dunsztban.


 

Nemcsak finom, de a boltinál sokkal egészségesebb a házi készítésű paradicsom, lekvár, szörp, amit még különlegesebbé tehetünk egyedi címkékkel:

 

Letölthető befőzési címkéinket itt találod

 

Te hogy teszed el a paradicsomot?  Regisztráció és Belépés után oszd meg velünk és az Imami oldalak látogatóival:

Hozzászólások

A paradicsomlét hasonlóan teszem el, kevés NaBe tartósítóval. A maradék héjat és magot, ami a paszírozás után megmarad, napon vagy langyos sütőben csörgősre aszalom, majd húsdarálón ledarálom. Csavaros üvegben tárolom a fűszerek között, és ha nincs friss paradicsom, minden ételbe rakhatom, amibe egyébként raknék paradicsomot.

Nyersen passzírozom le a paradicsomot, majd főzöm minden nélkül. Üvegbe töltöm, a tetejére csurgatok olívaolajat, az tartósítja. Egész télen eláll. 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.
Félévi bizonyítvány para: tényleg számít, vagy csak a szülők őszhajszálait szaporítja, avagy mit jósol a félévi bizonyítvány?

Félévi bizonyítvány para: tényleg számít, vagy csak a szülők őszhajszálait szaporítja, avagy mit jósol a félévi bizonyítvány?

Tudtad, hogy a január az egyik legstresszesebb hónap az iskolás gyerekek számára? Bizony a félévi bizonyítvány érkezése jelentős stresszt okozhat, miközben az év végi bizonyítvány már jóval kevesebb feszültséget szokott kiváltani.
Ugrás az oldal tetejére