Jelenlegi hely

Egyre több gyerek sportol

Egyre több gyerek sportol igazoltan Magyarországon, számuk az elmúlt két évben 234 ezerről 302 ezerre nőtt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára szombaton Pécsett, sajtótájékoztatón.

Simicskó István indoklása szerint e kedvező tendencia annak a szabadidősport támogatása, a testmozgás népszerűsítése terén végzett kormányzati munkának is köszönhető, amelynek célja az egészség megőrzése, egészséges nemzedékek felnevelése. Úgy vélte, hogy az eredmények a tömegsport rendezvényeken is megmutatkoznak, hiszen a közelmúltban több kiemelt eseményre rekordszámú nevezés érkezett.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az állam Magyarország sportnagyhatalmi státuszának megtartása érdekében 2014 és 2020 között 135 milliárd forintot költ tizenhat nem látványsportág támogatására, az ezzel kapcsolatos szerződéseket hamarosan megkötik az érintett szakszövetségekkel.

Hozzátette, a pénzt az élsportra, az utánpótlás bázisokra, akadémiákra, egyesületekre, létesítményfejlesztésre, edzők fizetésére fordítják, mert égető szükség van arra, hogy 21. századi körülményeket biztosítsanak a sportágak képviselőinek munkájához.

Simicskó István a stadionrekonstrukciós programmal kapcsolatban elmondta, hogy a PMFC-Matias stadionja bekerült a fejlesztendő létesítmények első körébe, így 700 millió és 1 milliárd forint közötti támogatásra számíthat a nézőtér, a játéktér, korszerűsítésére, fedett lelátó, családi szektor kialakítására, s egyebek mellett az energiahatékonyságának növelésére.

Matyi Dezső, a PMFC elnök-tulajdonosa azt hangsúlyozta: a klub az elmúlt hét évben az elvárásoknak megfelelve másodosztályúból első osztályú csapattá vált, de a működés minőségi feltételeinek megteremtése szükséges a színvonal fenntartásához, emeléséhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sportolás feltételeinek biztosítása elengedhetetlen a sport iránt érdeklődő gyerekek, fiatalok motiválásához is.

Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő arra mutatott rá, hogy a környező országokban már korábban lezajlottak a stadionépítési programok, Magyarországon erre megfelelő politikai akarattal most nyílik lehetőség. Úgy vélte: ez a munka állami segítség nélkül nem megy és a pécsi városvezetés egységes abban, hogy a városnak is szüksége van támogatásra a helyi stadion fejlesztéséhez, illetve más zöldmezős beruházásokhoz.

Hargitai János, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője kitért arra, hogy sportlétesítmények rekonstrukciójának, újak építésének jelentős szerepe lehet egy városrész rehabilitációjában, Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pedig azt emelte ki, hogy akkora létesítményekben érdemes gondolkodni, amelyek fenntartása nem terheli túl egy város költségvetését.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére