Jelenlegi hely

Örökké

Amikor ott áll az ember az éjszaka közepén, és próbálja álomba ringatni a pár hónapos babát.... Amikor a pár órán belüli negyedik hisztiroham közben megpróbálja megőrizni a hidegvérét.... Amikor jó tíz évvel később képtelenség lerobbantani a fejéről a fejhallgatót.... Nos, akkor érdemes ezt a négy szót mondogatni magunknak: semmi sem tart örökké! /forrás:csalad.hu/

Ezt persze nehéz elhinni akkor, amikor sorozatban már a sokadik éjszakát nem tudjuk végigaludni, vagy amikor hetvenhetedszer kerül a falra a főzelék, esetleg amikor 114. alkalommal kell meghallgatni ugyanazt a Kaláka lemezt (pedig a Kaláka jó, a Kalákát szeretjük, de rántott húsból is lehet túladagolást kapni).

Pedig semmi sem tart örökké.

Kétségtelen, hogy kell némi önuralom és optimista jövőkép akkor is, amikor a barátok a Facebook-on éppen bejelentkeznek valamelyik moziba, színházba, vagy romantikus éttermi képeket osztanak meg, miközben nekünk halványan dereng, hogy valamikor 8-9 hónappal korábban egyszer eljutottunk moziba, ahol éppen az egyik csekély értelemmel bíró sikerfilmet néztük meg, mert az ember a ritka alkalmak egyikén nem kockáztat, ugye.

De ez sem tart örökké.

Nem árt, ha ezt mantraként ismételgetjük magunkban a nem mindig könnyű és madárénektől hangos időkben. Például akkor, amikor a pelenkacserét és az éjszakai ébrenléteket más jellegű problémák váltják fel – és akármilyen közhelyesen hangzik, ezek a problémák az évek múlásával csak komolyabbak lesznek.

Kész szerencse, hogy semmi sem tart örökké.

Valamikor az iskola tájékán elkezdenek felgyorsulni az évek, a barátok már legalább olyan fontosak lesznek, mint mi, szülők, aztán fontosabbak, és már ciki, ha ott vagyunk, aztán az is, ha mi visszük őket. Egyszer csak nem bújnak már oda, nem engedik, hogy kézen fogva menjünk az utcán, elmaradnak az esti közös olvasások, és egyre ritkábbak lesznek a közös pillanatok – pedig ezek fontosak és meg kellene őket tartani.

Mert semmi sem tart örökké!

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Ugrás az oldal tetejére