2020. március 27.
Újabb korlátozás holnaptól.
Ma ismét korán indult a reggel. (5:24!) Na, mindegy! Azzal vígasztalom magam, hogy ezen a korszakon is túlleszünk. Legkésőbb a kamaszkorára. Nem tudom, hogy a koránkelős időszak vagy a koronás időszak végét várom-e jobban.
Tegnap pék-asszony napot tartottam. Készült kenyér, kifli, pizzás- és kakaóscsiga is. Abban a reményben vetettem bele magam a sütésbe, hogy 2 napra elegendő péksütit gyártok. Hát ma reggel fogyott el az utolsó szem is. (Na, jó. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nagyszülőknek eljutatott csomagokba is tettem pár darabot. Szóval nem csak mi öten vagyunk a felelősek a mennyiség ilyen mértékű fogyásáért.)
Délelőtt – péntek lévén – igyekezetem mindkét gyermekemmel befejez(tet)ni a heti leckéket. Jelentem: sikerült! Nagyon büszke vagyok rájuk! Egy kicsit magamra is. Tanulnak – minimális nógatás után. Remélem, ez a kezdeti lelkesedés megmarad későbbre is.
Ma ebédre gyümölcslevest dobtam össze, utána pedig néhány csík csirkemellet rántottam ki és hozzá sült krumplit csináltam. Szépen, alattomosan kezd elpárologni a hús a fagyasztónkból. Ki érti ezt? Úgyhogy vissza kell fognom a húsimádó lányomat és rá kell beszélnem, hogy a zöldség is majdnem olyan finom. Hahaha!
Ebéd után kicsit kimentünk a ház elé. Szerencsére csendes környéken lakunk, ahol normál esetben is alig van forgalom. De most teljesen kihalt volt az utca. Egy fiatal hölgy sietett el a túloldalon csupán. Ő is maszkban, kesztyűben. Respect!
Az idő kegyes volt hozzánk, így majdnem vacsoráig kint maradtunk az udvaron.
A mai kijárási korlátozás margójára:
14 napja vagyunk itthon. A házunk előtt lévő területen kívül (utcafront) nem mentünk sehova. (Férjem jár a nagymamához néha élelmiszercsomagot vinni – távolságot tartva, pillanatokra.)
Nem is tervezzük. Pedig nehéz. Nehéz a gyerekeknek, a nagyszülőknek, nekünk.
De kibírjuk. Maradunk. Itthon. Itthon maradunk.
2020. március 28.
Ha hétvége, akkor lazítás. Legalább is tanítás mentes
Ma is korán szólt az én kis ébresztőórám. 5:55. Jaj, de boldog leszek holnap reggel! Tuti 7 körül fogunk kelni. Mire nem jó az óraállítás?
Általában szombaton reggeli közben beszéljük meg együtt a hétvégi programot. Kinek milyen feladata van, hova megyünk, kik jönnek hozzánk stb.
Ma, mikor feltettem a kérdést, hogy ki hogyan is tervezi a hétvégét, úgy nézett rám a családom, mintha bolondgombát ettem volna. Pedig totál komolyan gondoltam, hogy ezt a mostani hétvégét is tervezzük meg. Kijárás nélkül.
Abban maradtunk, hogy délelőtt mindenki kicsit rendbe teszi a szobáját, aztán kimegyünk az udvarra.
A nagyok elvonultak és felünő csendbe burkolództak. Én a saját szobámat, főhadiszállásomat vettem górcső alá. Azaz patika-rendet varázsoltam a konyhában. Csillárt portalanítottam, sütőt sikáltam, minden szekrényből és fiókból kipakoltam, kimostam és újra rendeztem őket. Nagy örömmel fedeztem fel én is - a gyerekekhez hasonlóan – régi elfeledett „játékszereket”, úgy, mint jégkrémkészítő szett, botmixer. (tavaly kaptam és valahogy teljesen elfelejtkeztem róla…) Már megérte a projekt. És nem mellesleg csillog-villog a konyha.
Gyors ebédre volt csak kapacitás a nagy hadművelet mellett. Így a mai menü krumplileves és carbonara tészta lett. A család egészen meg volt elégedve vele.
A rendrakás után még jutott idő az udvarra is. A gyerekek szaladgáltak, homokoztak, örültek a jó időnek. A kerti tulipánfa is lassan virágba borul.
Úgy látszik, a tavaszt nem lehet karanténba zárni…
Ebéd után a picúr pillanatok alatt álomba merült, így a nagyokkal nekifoghattunk, hogy a vázába is virágokat varázsoljunk. Némi krepp papír segítségével. Én vágtam ki a szirmokat, a lányok ragasztották őket. Szép kis csokor lett belőle a végén. Most ez díszíti az étkezőasztalunkat.
Amíg alkottunk, a holnapi kenyér csendben megkelt és megsült. Isteni ropogós lett a héja. A gyerekek imádják.
A mai délutánba még egy kis vasalás is bele kellett férjen.
Vacsi előtt sakkozás és Unozás volt a kért program.
Lehet, csak én vagyok így, de ma először sejlett fel bennem, hogy az a rengeteg dolog, amiről azt hittem, hogy lesz rá időm a karantén alatt, bizony továbbra is várólistás marad. Ugyanis öt emberre főzni, mosni, mosogatni, vasalni, (minden kint töltött idő után) ruhát- és cipőt mosni, rendet tartani, takarítani, tanítani, tanulni, kreatívnak lenni, udvart rendbe tenni, stb., stb., stb., kicsit több időt vesz el, mint gondoltam. Így lehet, hogy a hónapok óta előhívott fényképeknek további hónapokat kell még várniuk, mire végre albumba kerülhetnek.
A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.
Segítsünk egymásnak!
Szerző: Pál Veronika
- Miskolcimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
