Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 16.

Minden napnak megvan a maga sodrása. Lehet, hogy kétszer is meggondolom mielőtt még egyszer a kertben tartok órát a gyerekeknek - főzés - mellett. A Föld napján így is élvezzük a tavaszt!

2020. április 20.

Minden egy egyszerű kéréssel kezdődött....

Pedig milyen csodaszép, eseménytelen délutánnak indult!
- Anya, inni kérsz! - szólt a legkisebb.
És elindult az események láncolata.

Gyorsan lekaptam az első, kezembe eső poharat. Persze, hogy üvegpohár volt.
Egy pillanat múlva már terítve volt a konyha üvegszilánkokkal. Gyereket gyorsan kimenekíteni. (Szuper apu felismerve a helyzetet, kivezényelte a kiskorúakat az udvarra - ezer hála érte)
Felsepertem az üveget, de az apró részeket porszívózni kellett. >>
Ha már a konyhát felporszívóztam, >> akkor a lakás többi részét is célba vettem. Porszívózás után, >> gyors felmosás.
Hogy gyorsabban száradjon, >> szellőztetés.
Akkor már a tiltott terület - a >> gyerekszoba- se maradjon ki.
A teljesség igénye nélkül: edény begyűjtés, szennyes felderítése, rendrakás, szemétszedés, ruhahajtogatás, szellőztetés, törölgetés, porszívózás.
A konyhába visszatérve, feltűnt egy hatalmas folt a szőnyegen. (A francba: a pohárban nem víz, hanem bodzaszörp volt!!!) >>
Gyors (?) szőnyeg mosás a kádban. A sok kosz miatt - >> kádtakarítás.
A zuhanyrózsa kiesett a kezemből - >> fürdőfelmosás.
A gyerekektől begyűjtött szennyes okán >> mosás.
Pedig csak egy egyszerű kéréssel kezdődött.

2020. április 21.

Ma erdei, illetve kerti iskola volt.

Tegnap ugyanis a gyerekek kitalálták, hogy chilis babot ennének. Én meg véletlenül partner voltam benne.
Reggel, kutyasétáltatás után elmentem a kedvenc zöldségesemhez - karantén kezdete óta másodszor - és bevásároltam zöldségekből.
Vettem 1-1 kg fehér- és sárgarépát meg 6 karalábét. Na, nem vagyunk ilyen nagyétkűek, nem azért vettem ekkorra mennyiséget. A “felesleget” felkockáztam és a múltkorihoz hasonlóan a fagyasztóba küldtem pihenni.
Gyorsan összeraktam az ebéd hozzávalóit, rendbe vágtam a lakást és kivezényeltem a gyerekeket az udvarra.
Apa addig nyugodtan dolgozhatott és így biztos lehetett benne, hogy nem szakítja meg a videó konferenciát egyetlen csemete sem.
Így délelőtt én bográcsban megfőztem az ebédet, mialatt a középső tanult, a kicsi “segített” neki.

A legnagyobb meg olvasott. (Tananyagot természetesen)
Nem mondanám, hogy egyszerű volt a három gyerek között rohangálni és a tüzet is életben tartva ehető ételt készíteni, de igyekeztem.
A kicsi hol homokozni, hol füvet nyírni vágyott. A középső figyelme folyamatosan elkalandozott. A nagy pedig a tanulás mellett pihenésképp százszor is megkérdezte, hogy mikor lesz kész az ebéd és hogy nem kell-e kóstolni?


Csodával határos módon elkészültek a házi feladatok, megfőtt az ebéd - ehető lett - és apa is sikerrel vette a délelőtti meló akadályait.
Elhanyagolható veszteség, hogy idén valószínű nem fog fél centinél nagyobbra nőni a füvünk, hála a lelkes kertész kisfiamnak, akik napjában háromszor szeretne füvet nyírni. Minimum.
Valószínű kétszer is meggondolom mielőtt még egyszer a kertben tartok órát a gyerekeknek - saját meló (főzés) - mellett

2020. április 22.

Ma van a Föld napja! Nekem Ő ilyen csodálatos!

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére