Gyermeknevelés

Nem, most nem azokhoz szólok, akiknek tökéletes gyerekük, gyerekeik vannak. Sokkal inkább azokhoz, akiknek a maguk tökéletlenségében gyönyörű és imádni való kölkeik vannak. Azokhoz, akik úgy érzik, néha falra másznak a csemetéktől, és azokhoz is, akik most, hogy megvan a félévi bizi, kissé tanácstalanul állnak, széttárt karokkal. Most mi a… csináljak ezzel a gyerekkel?

Elment a Mikulás és a Jézuska, megszorongattuk a kismalac farkát, csináltunk mini-tűzijátékot, volt mindenkinek BUÉK meg persze-persze a lencsefőzelék tök jó, de végül csak én ettem belőle. Szerencsére a hosszabb szünet nem zavarta össze a család óvodaköteles tagját. Vasárnap mondtam, hogy holnap ismét van ovi, ő meg nyugtázta, hogy oké. Ennyi. Imádom, amikor ilyen könnyen mennek a dolgok.

Ez egy megtévesztő kérdés lehet! A tanulás már születés előtti időszakra visszanyúlik.
Szülők ezreihez hasonlóan első hallásra talán te is szkeptikusan állsz a témához.

A cigány népcsoport több évszázada él hazánk területén. Helyzetükre a peremre szorultság jellemző és a többségi társadalom tagjainak előítélete rendszeresen megbélyegzi őket. Riportom célja, hogy egy pillantásra betekintsünk életükbe, ezáltal talán többet megértve viselkedésükből, szokásaikból. 

Az elmúlt két népszámlálás közötti tíz évben a népesség számának csökkenése mellett a családok száma is visszaesett, méghozzá nagyobb mértékben, mint a lakosság lélekszáma. – tudható meg a ksh. hu-ról.

Lovas Antal és Lovasné Felföldi Kinga öt gyermeket nevel. Kingát kérdeztem a nagycsalád élményéről, a jól működő család titkairól.    

Minden évben nagy a sürgés-forgás, készülődés ilyen tájban. Egyáltalán nem bánom, hogy én két helyen is készülődhetek. Lánykáim és kis tanítványaim is lesik, mikor milyen meglepetés vár rájuk. 

Ülök a kocsiban, vezetek, a gyerekek mögöttem bekötözve csendesen szemlélik a suhanó nagyvilágot – az anyaság áldott pillanatai ezek – amikor is forgalmi helyzet adódik. Egy gyors infarktus után, egy agyvérzés közeli állapotban kicsúszik a számon, egy csúnya szó. Olyan közepesen csúnya.
 

Szülőként és pedagógusként is fontos számomra, hogy mit esznek a gyerekek az iskolában. Mostában sokat lehet erről is olvasni, hiszen mindenkit érdekel a téma.

Furcsa ez a kettősség, ami a változás körül van. Egyrészt, mindenhonnan árad felénk a változás magasztalása, nem győzik az okosok eleget hangoztatni, hogy a változás jó, a változás kell, hisz az maga az élet, még akkor is, ha te ott abban a percben bele is gebedsz. Másrészt nőként, amikor anyává lesz az ember, megjelenik valami ostoba össznépi nyomásgyakorlás, ami minden apró változást az orrod alá dörgöl, és közben nem győz sóhajtozni, hogy hát ez így nem lesz jó.

Történt egyszer, hogy 31 éves lettem és elmentem egy hétvégi programra, ahol találkoztam egy-két lánnyal. Jó család jól tartott gyermekei, akik vadonatúj kocsival jártak az egyetemre és nappali tagozatom szereztek jogi diplomát. Lenéztek engem a levelezős kommunikáció szakos diplomámmal együtt. Marha rosszul esett az eset, úgyhogy fogtam magam és felvételiztem.