Jelenlegi hely

Otthon nyaralunk! - Tippek, ötletek, hogy az idei is feledhetetlen legyen

Bizony nem a drága játékok, a luxus nyaralások azok, amikre a gyerekeink vágynak, hanem a velünk töltött időre, a bolondozásra, a sok mókára.

Ha idén Ti is úgy döntöttetek, hogy idén otthon nyaraltok, akkor hoztam pár tippet, amivel mégis felejthetetlen lesz a nyaratok.

Akadálypályát minden gyerek szeret építeni

Játszani pedig akár kint, akár bent is lehet.

Nincs ötleted, hogy milyet építsetek? Hoztunk szuper megoldásokat!

Elő a régi kartondobozokkal, ruhákkal!

Éés máris indulhat az önfeledt szórakozás. Kell ennél jobb közös móka? Fényképezni se felejtsetek el, mert a téli estéken jól esik majd a képek közös nézegetése.

Minden kislány vágya egy tütü

De hogy ezt otthon is el tudja készíteni az anyukája? Nagyobbakkal akár közösen? Így van: egyszerűbb, mint gondolnád.

Még ha nem is vagy egy varrónő alkat, mivel csak egy minimális kézügyesség kell hozzá, meg némi türelem. Mutatjuk is, hogyan.

Kertészkedni gyerekkel? Igen!

Akinek van kertje, tudja: ahhoz, hogy szép legyen, bizony sokat kell foglalkozni vele. Miért ne lehetne ezt a gyerkőcökkel együtt? Közben sokat tanulnak, beszélgethetünk, és leszedni a gyümölcsöket, betakarítani a zöldségeket vagy éppen frissen vágott virággal díszíteni a belső tereket, egy újabb közös kikapcsolódás.

Mire figyeljetek, hogyan vonjátok be a csemetéket, hogy valóban élvezetes legyen? Ezt mindenképpen olvasd el!

Melyik az a játék, ami megunhatatlan és könnyen elkészíthető?

Jó a tipped, a buborékfújó, amit elkészíteni otthon is gyerekjáték. Itt meg is találod az óriás buborékfújó receptjét.

Lakberendezni is lehet

Jöhetnek a hőn áhított a lányos/fiús szobák. Kevés pénzből is lehet csinosítani akár a bútorok átrendezésével, akár egy új falszínnel, vagy 1-2 érdekes, különleges kiegészítő beszerzésével.

Esős időben mennyivel jobb így bent olvasni, főleg, ha egy olvasósarkot is kialakítottok.

Kézműveskedni jó!

Ha nálatok is gyakran használatban vannak a színes ceruzák, filctollak, festékek, zsírkréták, és találsz a kamrában üres konzerves- vagy kávés dobozokat, akkor végre rendszerezve lesznek.

Nem is akármibe, hanem általatok dekorált változatokba. Tippeket, ötleteket itt találsz!

Ha mégis utaznátok...

Ha mégis elutaznátok, kirándulnátok, érdemes készülni az utazásra. Főleg, ha több órás lesz az út.

Nem muszáj azonban drága játékokat venni, el is készíthetitek az „Ott vagyunk már?” utazójáték otthoni változatát. Sőt, akár ha nem akarod egyedivé tenni, ki is nyomtathatod a mi változatunkat.

Még több ötlet kellene?

Akkor ezt nézd: 10+3 játék a hosszú utazáshoz, amivel leköthetjük a gyereket!

Dr. Regősné Oláh Zsanett

- Szegedimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!
Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
Ugrás az oldal tetejére