Jelenlegi hely

Természetesen a természetbe!

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központból indul a Gemenci Erdei Vasút. Ide látogattunk el július 22-én, gyerekeinkkel. A kisvasút hétköznap menetrendszerűen közlelkedik.

Már a vonatozás is élmény volt, hiszen nem mindennap ülünk rá, ráadásul különféle élményekkel gazdagodtunk:

  • Vadmegfigyelés( vaddisznócsaládok, őzek, szarvasok )
  • Halászati kiállítás
  • Pihenőpark, esőbeálló, erdei játszótér
  • Megfigyelőtorony ( védett, tavon élő vizimadarak, vadak )
  • Dunaparti kikötő, ahonnan sétahajózás is igényelhető ( ezen nem vettünk részt )

Az egész délutános program alatt, a Gemenci erdő friss levegőjét szívtuk, halgattuk a madarak dalát, fákat tanulmányoztunk és közben akaratlanul is az egészséges életmód egyfajta lehetőségével éltünk.

Ajánlom minden családnak, akár csoportoknak, külföldieknek is, legyen jó vagy rossz idő, hiszen itt mindenre gondolnak. És ráadásul szakképzett utaskísérő segíti a kiránduláson résztvevőket. Mi ezúton is köszönjük az ott dolgozók munkáját.

I. Teljes árú menetdíjak:

Távolság                Megállók                                        Egy útra          Menettérti útra

0 – 10 km             Pörböly – Lassi, Malomtelelő                    600 Ft             1100 Ft
11 – 20 km           Pörböly – Gemenc Dunapart                    1000 Ft           1700 Ft

 

II. Kedvezményes árú menetdíja:

Távolság                Megállók                                         Egy útra      Menettérti útra


0 – 10 km            Pörböly – Lassi – Malomtelelő                  450 Ft            750 Ft
11 – 20 km          Pörböly – Gemenc Dunapart                     750 Ft            1250 Ft

 

Kedvezményre jogosultak: A 4-14 éves korú gyermekek, diákok, nyugdíjasok és
közszolgálati alkalmazottak, a Magyar Természetbarát Szövetség tagjai, az IPA Magyar
Szekció tagjai, valamint a vakok kísérıi.

 

( A képekkel remélem hűen tudom igazolni a kirándulás szépségét. )

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére