Jelenlegi hely

Az autizmusról dióhéjban

„A görög autosz szó azt jelenti, hogy én. Már az elnevezés is arra utal, hogy az autisták elzárkóznak a személyes kapcsolatoktól, és belső világuk felé fordulnak. Ha egy gyermek semmilyen személyes kapcsolatot sem tud kialakítani, akkor "extrém autista magányról" beszélünk.

Már csecsemőkorukban sem létesítenek testi kapcsolatot szüleikkel, megmerevednek, ha bárki hozzájuk ér. Később nem tartanak szemkontaktust, teljes érdektelenséget mutatnak más emberek, még az édesanyjuk iránt is. Úgy tűnik, egyáltalán fel sem ismerik az embereket, csak eszközként használják őket, például létraként, ha el kell érni valamit. Viszont erősen kötődnek élettelen tárgyakhoz, melyekkel órákig képesek ugyanazt a mozdulatsort végezni.” (Dr. Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998.)

Tehát az autizmus spektrumzavar egy sokoldalú jelenségkör.

De vajon mi zajlik le a szülők lelkében, ha gyermekük autista tüneteket mutat?

Bizonyos esetekben tabuként, vagy csak alig beszélnek róla, mert szégyellik, hogy gyermekük fogyatékossággal él, vagy pont ellenkezőleg, amikor nem akarnak, vagy nem tudnak tudomást venni arról, hogy szeretett gyermekük más, mint a többi. Az utóbbi hozzáállás általában az első gyermekét váró párok esetében fordul elő, akik előre elképzelik, hogy milyen szép, okos … lesz gyermekük, s ilyennek is látják Őt. Pedig a valóságban nem éppen ilyen.

A szülők ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, mert vagy számíthatnak tágabb családjuk, barátaik elfogadására, támogatására, vagy nem. Előbbi esetben az okozhat nehézséget, hogy a pár tudja a segítő szándékkal kapott információkat szelektálni, ugyanis mindenkitől sokféle okosságot hallanak, kapnak könyveket, jótanácsokat stb.

Előfordulhat, hogy az autizmus spektrumzavar tényét már a szakértői bizottság szakemberei is megállapították, tehát rendelkezik a gyermek ún. „szakértői papírral”, de a szülők „nem látják a fától az erdőt”, azaz utódjuk hiányosságait, fejlesztésre szoruló gyengeségeit. Ez akkor válhat veszélyessé, ha több gyermeke is van a családnak, és a másik egészséges. Általában ilyenkor a szülők minden figyelme a sérült gyermek felé irányul, és az egészségeset „elhanyagolják”. Ilyenkor a testvér is a sérült gyermekhez hasonló tüneteket produkál, azaz tudatos utánzást végez, hogy Ő is a figyelem középpontjába kerülhessen, vagy mindezektől teljesen függetlenül pl.: szorongást, befordulást fog produkálni.

Henter Gábor László
pszichológus

Családcentrum Alapítvány

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére