Jelenlegi hely

Végre család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Egy gyermekünk van, több mint 10 évet vártunk rá. Amióta igazi család lettünk általa, megismertük az igazi boldogságot. Egy gyermeknél nincs nagyobb kincs, ezt az érzi igazán, aki hosszú ideig rettegett attól, hogy gyermek nélkül kell leélnie az életét.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Nagyon nehezen állítunk fel szabályokat a kislányunk számára, legszívesebben mindig minden kívánságát teljesítenénk és megvédenénk minden bajtól, problémától. Bár még csak 3 éves, jól tudja, hogy mindent elérhet nálunk. Azt hiszem alaposan elkényeztettük, és most már változtatnánk ezen az ő érdekében, de nagyon nehéz.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Hogy vissza tudjuk venni az irányítást a három éves gyermekünktől, mert most már látjuk, hogy neki teszünk azzal rosszat, ha mindig minden az ő akarata szerint történik. Próbálkozunk, próbálkozunk, de nem sok sikerrel.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére