Jelenlegi hely

Duda, duda, dádé család

Beküldő lakhelye: Pest megye - Dabas és környéke

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látni, ahogy fejlődik a személyiségük, ahogy részben másolja, amit lát, de ez keveredik a saját kis egyéniségükkel.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Úgy megértetni velük, mit nem tehetnek meg, hogy ne azt érezzék, erőből akarom megtiltani, hanem lássák, hogy a tiltásnak van valamilyen komoly oka.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném, ha úgy tudnék kommunikálni a gyerekeimmel, hogy az mindegyikünk előnyére váljon. Érezzék, hogy fontos a véleményük, de mégis el tudjam fogadtatni, amit szeretnék az adott helyzetben. Illetve szeretném megkönnyíteni számukra is, hogy az érzéseiket kifejezhessék, ha valami bántja őket, ezáltal egyrészt megkönnyebbüljenek, másrészt jobban tudok rá reagálni, segíteni az adott helyzetben, ha tudom, hogy mi a problémájuk.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére