Jelenlegi hely

Boldis család

Beküldő lakhelye:

Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját kép

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Az, hogy egy hullámhosszon vagyunk, hogy érzem, hogy a lányom belőlünk van, mindkettőnkből. Szeretem, ahogy reagál a körülötte zajló világra s azt, hogy egy-egy reakció milyen tündéri, aranyos vagy megható. Úgy érzem, első perctől értette, hogy nekünk mi a vágyunk vele kapcsolatban pl.1-1 szituációban, s mi is reagálunk az ő rezdüléseire. Így alkotunk "szimbiózist". Pl.Az egyetem MA képzésre kezdtem el járni születése előtt pár hónappal. A szorgalmi időszakok az övé, s csak a vizsgaidőszakban kértem őt türelemre. S hihetetlen, de az akkor (1.vizsgaidőszakomban) 6 hónapos lányom szinte szó szerint átaludta a vizsgaidőszakot, így maximálisan fel tudtam készülni. :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Most, 23 hónaposan egyszer-egyszer megjelenik a hiszti, dac. Nem vagyok híve sem a fizikális, sem a szóbeli agressziónak, így nehezen találom meg azt az eszközt, amely az én értékrendemnek is megfelel, de hatásos is.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Hogy ezáltal még felkészültebb legyek az előttem álló szituációkban. Valamint a hamarosan bekövetkező,(szülés előtt állok) jó testvéri viszony kialakítására való törekvés elsajátítását szeretném.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére