Amikor telefonáltam, hogy kiengedtek, a férjem még javában dolgozott. Mennyiben más volt ez, mint amikor Vikivel voltam. Már dél óta ott volt a váróban, nem győztük kivárni a zárójelentést, meg a babaöltöztetést.Most meg szomorúan szobroztam a folyosón, és vártam, hogy megérkezzen. A szobámból már kitettek, mert kellett a hely másnak, a zárójelentés készen volt, csak Apára vártunk, aki kábé három körül érkezett meg.
Otthon szembesültem vele, hogy a kiságy még nincs kész. Elfelejtettük feltenni a matracot a felső állásba, de ezt csak akkor tudatosult, amikor bele akartam tenni a babát. A babakád még a garázsban bezsákolva, a babakocsi darabokban száradt. Hát igen, második gyerek, állapítottam meg rezignáltan, akkor először, azóta viszont számtalan alkalommal. Vikinél már egy hónappal korábban minden élére állítva várakozott kis gazdájára, most meg…Persze nem arról volt szó, hogy őt kevésbé vártuk, hanem arról, hogy arra koncentráltunk, hogy mi lesz akkor, ha már négyen leszünk otthon. Apa előtte rengeteget túlórázott, hogy otthon tudjon majd lenni velünk az elején, így az előkészületek elmaradtak.
Pont alvásidőre érkeztünk haza, mégis majdnem lebuktunk Viki előtt.Rutinos, több gyerekes ismerősöm előre szólt, hogy figyeljek, ha először találkozom a közel egy hete nem látott lányommal, nehogy éppen akkor legyen, amikor a kicsit szoptatom. Náluk így volt, és a kisfia zokon vette rendesen. Nálunk is majdnem ez történt. Éppen a hálószobában voltunk, etettem volta a kicsit, amikor láttam, hogy Viki nyitja a gyerekszoba ajtaját. (A két szoba szemben van egymással.) Gyorsan, csukd be az ajtót, mondtam a férjemnek. Ő és Mama (anyósom), aki ott volt Vikire vigyázni kimentek Vikihez, én pedig a csukott ajtó mögül hallgattam, ahogy sajátos nyelvén magyaráz. Borzalmas érzés volt, hogy ott van a túloldalon, nekem meg csendben kell lapítani, mert Roni éppen szopik. Szerencsére gyorsan elaludt, így hamar kimentem Vikihez. Odamentem, odabújt hozzám, mosolygott, Pár percig öleltük egymást, majd kiment a konyhába. Kisvártatva jött vissza, a bojtjánál fogva hozta a kis piros manósapkát, amit ott felejtettünk az asztalon.
- A, A? - kérdezte. (26 hónapos volt, még nem sokat beszélt)
Mondtuk neki, hogy a kistestvéré, akit rögtön meg is kellett neki mutatni. Ekkor kapta meg Anna babát is, akinek volt klassz hordozója, csörgője, cumisüvege, ruhácskái is. Akkor nagyon tetszett neki, kábé fél óráig.
Terhességem alatt sokat gondolkodtam azon, hogyan kellene neki megmutatni a tesót. De minden adta magát, kár volt annyit agyalni rajta, olyan simán ment minden. Néha megnézte, de különösebben nem foglalkozott vele. Egészen addig, amíg hangos ordítással tudtunkra nem adta, hogy felébredt, és enni akar. Mindezt pont akkor, amikor Viki éppen jól érezte magát, mindenki ott volt vele a nappaliban, és éppen kedvenc meséjét nézte. A kitörő botrányról, és a megoldásról legközelebb írok.
Szerző: Gacov Katalin - két pici lány anyukája :-)
http://gacov.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges