Jelenlegi hely

Hogyan alszik a baba?

Jó alvó? - szinte ez az első kérdése a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ha kisbaba születik. De mit jelent a "jó alvósság"?

A legtöbb szülő a gyermeke megszületésekor az alváshiányról, kialvatlanságról panaszkodik, "Már 2 hónapos és még mindig nem alussza át az éjszakát"! - halljuk gyakran. Miért is kellene átaludnia? wink

A legtöbb kisbaba általában megfelelően alszik, megfelelően eszik, megfelelően fejlődik - csak a szülőknek elvárásai vannak - az éjszakával és a nappalokkal kapcsolatban.

A legfontosabb, hogy tudjuk és elfogadjuk: a babáknak, csecsemőknek egészen más az alvási ritmusuk, mint a felnőtteknek! A baba fejlődésével azonban ez is alakul, változik - így  a legtöbb szülő egy újabb alvási szokásnál azonnal arra gondol, hogy valami baj van. Mire hozzászokunk a baba alvási idejéhez, szokásaihoz, az a fejlődésével megváltozik és pár hét múlva más lesz az igénye. 

Milyen a baba alvási ritmusa?

Hogyan alszunk mi, felnőttek? - A felnőttek alvási ciklusának van egy felszínesebb, utána egy mély, majd ismét egy felszínes szakasza - ez a ritmus kb. 1,5 óráig tart. 
A babáknál ez mindössze 45 perc - míg mi, felnőttek a ciklusok között nem ébredünk meg, a babák ezzel szemben könnyen megébrednek, a visszaalváshoz pedig szükésgük van segítségre. Ringatásra, éneklésre, simogatásra, néha szopizásra. Az elalvás képessége az agyi éréssel van összefüggsében, tehát külső ráhatással nem tudunk rá lenni. El kell fogadnunk ezt a tényt, felesleges különböző módszerekkel kisérletezni (nem veszem fel, majd magától visszalaszik; magától megtanulja, hogy végig kell aludnia az éjszakát...), nem érdemes "tréningezni" a csecsemőt. Ezekkel a módszerekkel csak bizonytalanabbá tesszük őt. Az éjszakai felvétel nem elkényeztetés, hanem az alvási titmus visszaállásának elősegítése.
A felnőttekkel ellentétben a babák és a kisgyermekek nem képesek magukat abba a nyugodt, külső ingereket kizáró, belső funkiciók jelenlétét kizáró állapotban hozni, mint mi, felnőttek. 
Elalvásukat a ritmikus ismétlődések (szopómozgás az ujjon, cumival), az anyatejben található elalvást segítő anyagok, a bőrkontaktusban termelődő, az ellazulást segítő hormonok segítik őket az elalvásban (pl. simogatás).

Alvásritmus az első fél évben

A napjuk nagy részét alvással töltik a csecsemők, az ébrenlétet és az alvással töltött időt nem különböztetik meg. Igényeiket - a mellen-levés és a testközelben való létet - határozottan, markánsan jelzik. Sok édesanya tanácstalan, mi jobb: a babát alvások közt felvenni (és igény szerint szoptati) vagy saját ágyában hagyni és aludni. 
A babák minden szempontból még érettlenül jönnek a világra, mindent tanulniuk kell, mindenben érniük kell. A megszokott, 9 hónapnyi magzati lét után továbbra is sok mindenben az anyai tesre van szüksége - az anya testközelsége feltétlenül szükséges a megfelelő fizikai és érzelmi fejlődéséhez. 
Miért élik meg nehezen az édesanyák ezt az időszakot? Mert a babák ezen érési folyamata épp egybeesik az anyák gyerekágyas időszakával, amikor az édesanya számára is nagy szükésge van a pihenésre, alvásra. Ezt az időszakot még nehezebbé teszi, ha a baba császármetszéssel jött a világra - az édesanya testi regenerációja még lassabb.

A jelszó: AMÍG ALSZIK A BABA, AZ ANYA IS PIHENJEN!

Több cikkben is írtam már: ebben az időszakban a család részéről hatalmas segítségre, türelemre van szüksége az anyának. Fontos, hogy segítő szándékkal vegyék küröl az édesanyát. Az anyától ilyenkor nem a gyermekét kell elvenni (hogy a házimunkát az anyuka el tudja végezni), hanem fordítva: az édesanya válláról le kell venni a főzés, takarítás, mosás, bevásárlás terhét, hagyni kell, hogy életritmusa ideiglenesen igazodjon a babáéhoz, hagyni kell, hogy együtt pihenjenek. Régen, a nagycsaládban természetes volt, hogy a rokonok, faluban élő szomszédok beosztották, hogy az anyára, annak családjára ki főz, ki viszi a komatálat. Azzal,  hogy a családok ma már külön élnek a nagyszülőktől, esteleg több kilométernyi távolságban, ez sokszor lehetetlen. 

Második hat hónap - kúszik, mászik - sohasem alszik?

A hetedik hónaptól figyelhető meg a babák "alvásromlása". A környezet folyamatos felfedezése, a külső ingerek, ami felkelti az érdeklődését egyre nehezebbé teszik a szülők számára a nappali altatásokat. A növekedéssel, az egyre nagyobb mozgásigénnyel, a mozgás fejlődésével az éjszakai ébredések is gyakoribbak lesznek (pedig sok szülő abban reménykedik, hogy fél éves korára baba átalussza az éjszakát. Sajnos ekkor már nem elég a baba megszoptatása, a kézbevétele, álomba simogatása. Az alvasá előtti tevékenységek, a csecsemőt éri külső ingerek egyre jelentősebben befolyásolják azt, hogy a baba milyen gyorsan és mélyen alszik el. 
A legtöbb babát örömmel és motívációval tölti el, hogy már át tud fordulni, tud kúszni, fel tud ülni, így újabb szemszögből ismerhetik meg a világot - ezeket a tevékenységeket emiatt végtelenségik tudják ismételni - így rendkívül nehéz őket "fekve" tartani. 
Erre az időszakra esik a babák fogzása, ami fájdalommal is jár - így a csendes szobába a fájdalom még angyobbnak tűnik, így gátolja a gyors elalvásban. 
A fájdalmora az anya/apa testközelsége, bőrkontaktusa szorongáscsökkentésként hat, sőt, ennek hatására a baba szervezetésben fájdalomcsillapító hormonok fejlődnek - ezért sem szabad a síró, nyűgös babát magára hagyni elalváskor!

Mik azok, amik biztosan nem segítenek a baba elaltatásában? 

- Ahogy említettem, a babát nem kell "tréningelni", nem kell megleckézetni, hogy aludjon végre. Nem ey rossz szokásról van szó, hanem szervi/fizikai/érzelmi éretlenséngről, fejletlenségről. A baba úton van a fejlődésében!

- Túletetés: sokszor hallom, hogy altatás előtt a csecsemőt "jól megetetik" - hogy hamarabb elaudjon/éjjel ne kelljen fel enni. Ez azonban pont fordítva működik: ahogy a felnőttek sem tudnak túlfeszített gyomorral aludni, a csecsemők sem. A túltelítődés az alvásban akadályozza a babát.

Praktikák, amik segítHETnek

- Elfogadás: a szülőknek szembe kell nézniük és el kell fogadni azt a tényt, hogy nem a gyermek fog az ő időbesosztásukhoz igazodni, hanem fordítva! Reálisan kell látniuk és ismerniük a baba szükségleteit és alvásigényét. Fontos ebben az időben a TÁMASZ nyújtása a szülőknek, az anyának és az apának is (hisz ő sem tudja sokszor kialudni magát, így a munkahelyén nem tud megfelelően teljesíteni). Legyen lehetőségük beszélni, megosztani a nehézségüket, bizonytalanságukat - sokszor nem tanácsra van szükségük, csupán meghallgatásra

- Az otthoni teendők átszervezése - mert az anyának is szüksége van a pihenésre. Merjenek az anyák segítséget kérni, ételt rendelni, ha nincs családtag 2-3 hétre takarítőnőt fogadni! Így az édesanya is több pihenési/alvási időhöz jut.

- Tudjunk rugalmasak lenni az alvás helyszínben is! Az első hónapokban a babának szüksége van a szülők közelségére, fontos, hogy az első napokban, hetekben ne alaudjun egyedül! Ehhez rendkívül ideális a szülői hálóban elhelyezhető babaöböl, amit nappal akár a lakás többi helyiségébe is át tudunk könnyedén tolni. 

Az együttalvásnak, az egy légtérban alvásnak azonban vannak szabályai, kritériumai, amiket érdemes betartani.

1. A babát sohase öltöztessük túl melegen!

2. A baba ágyába ne tegyünk plüssöket, párnákat, feje alá ne tegyünk párnát!

3. Ne használjunk baldahint! A baldahin alá beszorulhat a baba által már elhasznált levegő, így az a baba fulladásához vezetHET.

4. A baba aludjon a hátán, szilárd felületen, az évszaknak megfelelő takaró alatt!

5. A baba füstmentes szobában aludjon!

6. A kiságyba olyan matracot tegyünk, ami maximálisan illeszkedik, hogy ababa arca, vagy bármilyen testrésze ne csúszhasson, szorulhasson az ágy keret és a matrac közé!

7. Első hetekben a baba az anya közelésben aludjon - de lehetőleg ne egy ágyaban! Az egy ágyban alvás balesetekhez vezethet. Erre kiváló eszköz lehet a már említett babaöböl, vagy a mobil bababölcső  (érdemes kölcsönözni).

8. Az édesanya ne legyen gyógyszer, alkohol vagy kábítószer befolyása alatt! 

 

Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére