Jelenlegi hely

Hétvégén újraindulnak a kisvasutak

Szépen lassan újraindul az élet a kisvasutakon, hétvégétől már 9 erdei vasúton utazhattok! 

Bizonyos korlátozások vannak, a vonatokon a szájmaszk vagy sál használata kötelező, ill. az előírt másfél méteres védőtávolság. Néhány helyen előzetes regisztrációval lehet igénybe venni a szolgáltatásokat, ezen kívül más intézkedések is lehetnek. 

Felsőtárkány 

Felsőtárkány a Bükk nyugati kapuja. Az Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Állami Erdei Vasútja a Bükki Nemzeti Parkban, gyönyörű természeti környezetben 5 km hosszon fut.

Május 15-től a korábban meghirdetett menetrend alapján, korlátozásokkal lehet utazni. További infó

Almamellék 

Sajátos turisztikai élményt nyújt az erdei vasút, a „Zselici Csühögő”. Az ország legkeskenyebb nyomtávú vasútja Almamellék és Sasrét között közlekedik. Az üzemet Biedermann báró hozta létre 1901-ben. A pálya széles, szép panorámájú völgyön halad, 6 km hosszban.

A kiinduló állomáson erdészeti és kisvasúti kiállítástekinthető meg. Innen indulva a vonat a nádasokkal szegélyezett halastavak mellett halad el, majd fordul a sasréti erdők irányába. Utazás közben gyönyörködhetünk a jellegzetes, lankásan dombos zselici tájban.

Rendkívüli menetrend, előzetes regisztráció, további infó

Lillafüred 

A Lillafüredi Állami Edei Vasút (LÁEV) fővonala a Miskolc, Dorottya úti végállomás és Garadna között 14 km hosszú, a parasznyai szárnyvonal a fővonali papírgyári elágazástól Mahócán át Taksalápa állomásig 16 km. A parasznyai szárnyvonal jelenleg csak Ortástetőig járható.

Korlátozásokkal közlekedik, további infó

Hortobágy 

Ez az egyetlen kisvasút Magyarországon, amely halastavi környezetben fut. A közel százéves tógazdaság vízrendszere, tavai és ipartörténeti emlékei is egyedülálló látványt kínálnak. A kisvasút a halastavak belső gátja mentén tesz meg egy kb. 5 km-es távot; a végállomásnál leszállva egy 460 méter hosszú pallóúton gyalogosan végighaladva betekintőkből, magaslesről ismerhető meg a növény- és állatvilág. A terület gyalogosan és kerékpárral is látogatható, amelyhez belépőkártya váltása kötelező. A halastavak főgátján egy tanösvény is található. 

Május 16-17-én rendkívüli menetrenddel. További infó

Mecseki Kisvasút 

Az ország legrövidebb kisvasútja. A Mecseki Kultúrpark állatkertje és Dömörkapu (a város egykori vidámparkja) között közlekedik 570 m hosszú vonalon. A pálya végig egy vágányon, a parkerdőben halad (a két végállomáson van kitérővágány). További infó

Mátravasút 

A fővárostól egyórányi autózásra található kisvasút két vonalon szállítja az utasokat: a Gyöngyös és Mátrafüred között húzódó sínpályán márciusban és áprlisban hétvégenként, húsvéttól november elejéig naponta, míg a Lajosházán át Szalajkaházhoz vezető vonalon márciustól novemberig hétvégéken, illetve június közepétől augusztus végéig szerdán, csütörtökön és pénteken is járnak a szerelvények.

Május 15-től a korábban meghirdetett menetrend alapján, korlátozásokkal. További infó 

Pálháza 

A Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság üzemeltetésében Pálháza községből Rostalló végállomásig közlekedik a rendkívül látogatott Kemence patak völgyében, a Zempléni Tájvédelmi Körzet legszebb részein. Napi három vonatpárt üzemeltetnek áprilistól októberig, ezen túl igény szerint különvonat is rendelhető, befogadó kapacitásuk 200 fő.

Korlátozásokkal közlekedik, további infó

Szilvásvárad 

A kisvasút a méltán nemzetközi hírű bükki Szalajkavölgyben vezet, a szilvásváradi lovaspályától a Fátyolvízeséséig. Nem csak a legmeredekebb vonalvezetésű hazai kisvasút, de egyben a legforgalmasabb is.

Május 15-től a korábban meghirdetett menetrend alapján, korlátozásokkal. További infó

Debreceni Vidámpark kisvasútja

További infó

Forrás

- Budapestimami -

Kapcsolódó cikkek:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére