Jelenlegi hely

1 napra minden gyerek lehet tűzoltó! Május 25-én kitárják a kapukat a tűzoltóságok!

Melyik gyerek nem szeretne tűzoltó lenni, vagy legalább beülni egy tűzoltókocsiba, lecsúszni a rúdon, eloltani egy tüzet vagy felvenni egy sisakot? Gyereknapon mindez az álom, ha csak 1 napra is, de megvalósulhat!


Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság‎

Gyermeknap alkalmából idén is tárt kapuval várják az érdeklődőket május 25.-én a tűzoltószertárak.

Valamennyi hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, emellett több mint kétszáz önkéntes egyesület, félszáznál több önkormányzati tűzoltóság és hat egyéb, tűzvédelemhez közel álló szervezet életébe tekinthetnek be kicsik és nagyok ezen a napon.

Az elmúlt évek tapasztalata szerint szombaton gyermekzsivajjal, kacagással, csillogó szemű gyerekekkel telnek meg a szertárak, hogy milliónyi kérdésükre választ kapjanak, és amit csak lehet, kipróbáljanak, megszemléljenek.

A szolgálatban lévő tűzoltók fel vannak készülve a legváratlanabb helyről előbukkanó apróságokra, vagyis arra, hogy délelőtt tíztől délután négyig gyermekekkel és szüleikkel lesz tele a tűzoltólaktanya.  

Helyszíntől függően lesz minden, amitől a kicsik azonnal tűzoltók akarnak lenni:

  • próbariasztás,
  • csúszás a rúdon,
  • be lehet ülni a tűzoltóautókba,
  • bele lehet bújni a védőruhába,
  • számos helyen lesz szerelési bemutató,
  • és ahol kiállítóterem van, az is megnyílik a látogatók számára, de tűzoltóteszt és tudáspróba is várható.
  • És ami a legfontosabb, szinte biztos, hogy lehet majd „tüzet oltani” – puttonyfecskendővel célba lőni, netán tálcatüzet oltani.  

A sok, leginkább a legkisebbeknek érdekes elfoglaltság mellett a nagyobbak is élvezhetik a programokat, ők például arról is tájékoztatást kapnak majd, miért jó dolog a katasztrófavédelemnél teljesíteni a közösségi szolgálat során előírt órákat.  

A szertárkapuk délután négykor záródnak, hogy utána az életükbe bepillantást engedő tűzoltók és a kíváncsi gyermekek is kipihenhessék magukat – egészen a következő találkozásig. 


Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság‎

Bács-Kiskun megye

Bácsalmás Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság Bácsalmás, Szent János u. 3.
Bácsalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület Bácsalmás, Szent János u. 3.
Gunity Antal Önkéntes Tűzoltó Egyesület Katymár ÖTE Katymár, József Attila utca 454/B
Baja HTP Baja, Tóth Kálmán u. 25.
Kalocsa HTP Kalocsa, Búzapiactér 7.
Nagybaracska KŐ Nagybaracska, Szabadság tér 8.
Solt KŐ Solt, Rév utca 4.
Kecskemét HTP Kecskemét, Deák Ferenc tér 4.
Kiskunfélegyháza HTP Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 21.
Lajosmizse ÖTP Lajosmizse, Mizsei utca 5.
Kerekegyháza ÖTP Kerekegyháza, Szent István tér 5.
Tiszakécske ÖTP Tiszakécske, Ady Endre utca 66.
Lakitelek ÖTE Lakitelek, Széchenyi krt. 48.
Orgovány ÖTE Orgovány, Molnár Gergely u. 2.
Kiskunhalas HTP Kiskunhalas, Kőrösi út 15.
Kikskőrös HTP Kiskőrös, Szent László u. 2.
Kiskunmajsa KŐ Kiskunmajsa, Arany János utca 2.
Kiskunamjsa ÖTE Kiskunmajsa Fő u. 82.
Kiskőrös ÖTE Kiskőrös Szent László u. 2.
Akasztó ÖTE Akasztó, Ady Endre u. 25.
Kecel ÖTP Kecel Vasút u. 56.
Soltvadkert ÖTP Soltvadkert, Arany János utca 2.
Szabadszállás ÖTP Szabadszállás, Kálvin tér 6.
Jánoshalma ÖTP Jánoshalma, Béke tér 1.
Mélykút ÖTE Mélykút, Petőfi tér 1.
Császártölés ÖTE Császártöltés, Piac u. 2.
Mohács HTP Mohács, Liszt Ferenc utca 26

Baranya megye

Királyegyházai Polgárőr és ÖTE Királyegyháza, Petőfi utca 66.
Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület Szentlőrinc, Templom tér 8.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület  Majs Táncsics utca 378.
Szabadszentkirályi ÖTE Szabadszentkirály szertár
Komló HTP Komló, Berek utca 12
Pécs HTP Pécs, Engel János József utca 1
Siklós HTP Siklós, Gyüdi út 24.
Szigetvár HTP Szigetvár, József Attila utca 87
Sellye KŐ Sellye, Dráva utca 23.
Véménd KŐ Véménd, Szabadság tér 11.
Sásd KŐ Sásd, Temető utca 3.
Mezőberény KŐ Mezőberény, Liget tér 2/a.

Békés megye

Békéssámsoni Önkéntes Tűzoltó Egyesület Békéssámson, Szabadság u. 108.
Kevermesi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kevermes, Jókai u. 1.
Tótkomlósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tótkomlós, Kossuth u. 16.
Tótkomlósi Önkormányzati TűzoltóságTótkomlós, Kossuth u. 16.
Hunyai, Csárdaszállási, Gyomaendrődi Önkormányzati Tűzoltóság Gyomaendrőd, Fő út 2.
Gyomaendrőd Város Tűzoltó Egyesület Gyomaendrőd, Fő út 2.
Békési Önkormányzati Tűzoltóság Békés, Petőfi u. 16.
Városi Tűzoltóegyesület, SVÖTE Sarkad, Kossuth u.27.
Kötegyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kötegyán, Kossuth utca 48. Művelődési-ház
Békéscsaba HTP Békéscsaba, Kazinczy utca 9.
Gyula HTP Gyula, Vértanúk útja 12.
Mezőkovácsháza HTP Mezőkovácsháza, Árpád utca 1.
Orosháza HTP Orosháza, Kossuth tér 3.
Szarvas HTP Szarvas, Szent Flórián u. 2
Szeghalom HTP Szeghalom, Széchenyi utca 2-8.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Mád ÖTE Mád Rákóczi u. 5.
Tokaj ÖTE Tokaj Vasvári Pál u. 14/a
Mezőcsát ÖTE Mezőcsát, Szent István út 38/A.
Szomolya ÖTE Szomolya, Szabadság tér 1.
Bükkzsérc ÖTE Bükkzsérc, Petőfi út 6.
FER Tűzoltóság Kft.Tiszaújváros, Tűzoltó út 1.
Kenézlő, Györgytarló, Viss, Zalkod Települések Önkéntes Tűzoltó EgyesületeKenézlő, Szalontai György út 10.
Hercegkúti Polgárőr és Tűzoltó EgyesületHercegkút, Petőfi Sándor út 110.
Mentőszervezet és Önkéntes Tűzoltó,Településszépitő, Környezetvédő, Foglalkoztatást Elősegítő Hagyományőrző Egyesület Tolcsva, Kossuth út 52.
Sátoraljaújhelyi és Dohánygyári Önkéntes Tűzoltó EgyesületSátoraljaújhely, Dohány út 1-3.
Hollóháza Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr EgyesületHollóháza, Szent László 15.
Gönc Városi Tűzoltó Egyesület Gönc, Rákóczi út 101.
Borsodbóta ÖTTE Borsodbóta, Széchenyi u.42
Encs HTP3860 Encs, Szent Flórián út 1
Kazincbarcika HTP Kazincbarcika, Szent Flórián tér 4
Mezőkövesd HTP Mezőkövesd, Szent László tér 12
Miskolc HTP Miskolc, Dózsa György út 15
Ózd HTP Ózd, Vasvár út 84
Sátoraljaújhely HTP Sátoraljaújhely, Pataki utca 2
Szendrő HTPSzendrő, Váralja utca 3
Szerencs HTP Szerencs, Rákóczi út 119
Tiszaújváros HTP Tiszaújváros, Tűzoltó utca 1
Aggtelek KŐ Aggtelek, Kossuth utca 1.
Bódvaszilas KŐ Bódvaszilas, Kossuth u. 23.
Cigánd KŐ Cigánd, Fő út 89.
Gönc KŐ Gönc, Rákóczi út 100.
Tolcsva KŐ Tolcsva, Bónis Ferenc út 36.
Mezőcsát KŐMezőcsát, Kölcsey utca 11.

Budapest

Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egesület Budapest, Egressí út 114-116.
Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület Budapet, Forint utca 12.
II. Kerületi HTP1021 Budapest, Budakeszi út 45.
III. Kerületi HTP1035 Budapest, Vihar u. 3.
IV. Kerületi HTP1046 Budapest, Szt. László tér 1.
IX. Kerületi HTP1097 Budapest, Vágóhíd u. 13.
VIII. Kerületi HTP1081 Budapest, Dologház u. 3.
X. Kerületi HTP1103 Budapest, Martinovics tér 12.
XI. Kerületi HTP1113 Budapest, Tas vezér u. 9
XIII. Kerületi HTP1131 Budapest, Zsinór u. 8-12.
XIV. Kerületi HTP1149 Budapest, Egressy út 114-116.
XIX. Kerületi HTP1191 Budapest, Ülloi út 235.
XVII. Kerületi HTP1173 Budapest, Bakancsos u. 1.
XX. Kerületi HTP1201 Budapest, Vörösmarty u. 13-15.
XXI. Kerületi HTP1215 Budapest, Katona J. út 66-68.
Belváros KŐ 1052 Budapest, Gerlóczy u. 6.
Budafok KŐ 1223 Budapest, Jókai Mór u. 35.
Budavár KŐ1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé u. 5.
Megyer KŐ 1039 Budapest Ipartelep u. 1.

Pest megye

Isaszegi ÖTP 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 16
Szigetszentmárton ÖTE Szigetszentmárton, Templom út 1.
Kis-Sziget ÖTE Szigetújfalu, Fő út 27.
Majosháza ÖTE 2339 Majosháza, Kossuth utca 34
Délegyháza ÖTE Dunavarsány, Halász Lajosné u. 30, 2336
Üllő ÖTE Üllő, Malom u. 2, 2225
Gyál ÖTE Gyál, Rákóczi Ferenc u. 42, 2360
Ócsa ÖTE Ócsa, Kiss János u. 34-38, 2364
Nagymaros ÖTE Nagymaros, Vasút utca 49.
Nagymaros ÖTE Vác, Szilassy u. 6-10.
Ráckeve ÖTP Ráckeve, Bajcsy-Zsilinszky u. 66.
Vámosmikola ÖTP Vámosmikola, Szobi út 16.
Cegléd HTP Cegléd, Széchenyi út 24-26.
Dabas HTP Dabas, Szent István út 47.
Érd HTP Érd, Fehérvári út 79a.
Gödöllő HTP Gödöllő, Szabadság út 28.
Monor HTP Monor, Péteri utca 25.
Nagykáta HTP Nagykáta, Állomás u. 1.
Szentendre HTP Szentendre, Ipar utca 5.
Szigetszentmiklós HTP Szigetszentmiklós, Gyári út 68.

 

Csongrád

Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Szeged, Napos út 4.
Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Hódmezővásárhely, Szent István tér 1.
Szentesi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Szentes, Kossuth u. 47.
Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Makó, Vorhand Rabbi tér 1.
Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Csongrád Hunyadi tér 11/A.
Kisteleki Katasztrófavédelmi Őrs Kistelek, Petőfi u. 55.
Ruzsai Katasztrófavédelmi Őrs Ruzsa, Ságvári út 7.

Fejér megye

Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság Bicske, Kossuth utca 46.
Csákberény Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület Csákberény, Petőfi utca 16.
Csákvári Tűzoltó Egyesület Csákvár, Kossuth u. 60.
Csókakő Önkéntes Tűzoltó EgyesületCsókakő, Vár u. 2.
Móri Önkormányzati Tűzoltóság Mór, Zrínyi u. 36.
Polgárdi Önkormányzati Tűzoltóság Polgárdi, Kossuth L. u. 167/A.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Iszkaszentgyörgy 8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi Ferenc u. 39.
Velence Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2481 Velence Fő uta 49.
Dunaújváros HTP Dunaújváros, Tűzoltó út 1.
Székesfehérvár HTP Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2.
Pusztaszabolcs KŐ Pusztaszabolcs, Velencei út 65.
 

Győr - Moson - Sopron megye

Fertőrákos ÖTE Fertőrákos Béke u.1
Nagylózs ÖTE Nagylózs, Kossuth u. 23.
Nagycenk ÖTE Nagycenk, Fertőbozi út.
Hegykő ÖTE Hegykő, Szent Mihály u. 13/1.
Harka ÖTE Harka, Nyéki út 30.
Pereszteg ÖTE Pereszteg, Ady Endre u. 1.
Tűzoltó Egyesület Darnózseli Darnózseli Fő utca 68
Bősárkány ÖTE Bősárkány, Bősárkány Zrínyi u 6
Csorna ÖTE Csorna Bartók Béla u.1.
Bogyoszló ÖTE Bogyoszló, Fő u 23.
Szany ÖTE Szany Kossuth Lajos u 5.
Farád ÖTE Farád Fő u 21.
Osli ÖTE Osli Sport u 1.
Rábapordány ÖTE Rábapordány Szent István.u 3
Sarród ÖTE Sarród,Rákóczi u 8
Szilsárkány ÖTE Szilsárkány, Kossuth u 40.
Győrszemere Község Tűzoltó Egyesület Győrszemere, Fő út 20.

Hajdú - Bihar megye

Hajdúszoboszlói Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület Hajdúszoboszló Szent István park
Álmosd Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4285. Álmosd, Fő u. 8.
Nyírábrány Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4264.Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6 sz.
Polgár ÖTE 4090 Polgár, Fürdő út 2.
Kaba ÖTE Kaba, Szabadság tér 1.
Sáp ÖTE Sáp, Fő u. 24.
Biharnagybajom ÖTE Biharnagybajom, Posta u. 7.
Nagyrábé ÖTE Nagyrábé, Kossuth u. 5.
Önkormányzati Tűzoltóság Létavértes Létavértes Kossuth út 4 sz.
Balmazújváros ÖTP Balmazújváros Debreceni utca 12.
Egyek ÖTP Egyek, Fő u. 3.
Püspökladányi HTP Püspökladány, Kossuth u. 10.
Kaba ÖTE Kaba, Szabadság tér 1.
Berettyóújfalui HTP Berettyóújfalu Széchenyi u. 86.
Debrecen HTP Debrecen, Böszörményi út 46-56.
Hajdúnánás HTP Hajdúnánás, Bocskai utca 25.
Hajdúböszörmény KŐ Hajdúböszörmény, Kálvin tér 17.
Hajdúszoboszló KŐ Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 7.
Nyíradony KŐ Nyíradony, Árpád tér 4/a.

Heves megye

Bélapátfalva ÖTE 3346 Bélapátfalva, IV. Béla út 3.
Füzesabony Szent Flórián ÖTE 3390 Füzesabony, Hunyadi út 39.
Recsk ÖTE 3245 Recsk, Várbükki út 18.
Verpelét ÖTE 3351 Verpelét, Károlyi Mihály út 13.
Szihalom ÖTE 3377 Szihalom, Hunyadi út 78.

Jász - Nagykun - Szolnok megye

Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 5123 Jászárokszállás Árpád tér 1.
Jászalsószentgyörgy ÖTE Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 19/C
Jászapáti ÖTE Jászapáti, Damjanich utca 52.
Jászszentandrás ÖTE Jászszentandrás, Rákóczi út 94.
Jászárokszállás ÖTE Jászárokszállás, Árpád tér 1.
Jászkisér ÖTE Jászkisér, Kiskör út 7.
Túrkeve ÖTE Túrkeve, Táncsics u. 1-3.
Mesterszállás ÖTE Mesterszállás, Szabadság u. 26.
Tiszaföldvár ÖTE Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 2.
Életjel ÖTE Zagyvarékas, Iskola út 12.
Kőtelek ÖTE Kőtelek, Mária út 6.
Kengyel ÖTE Kengyel, Rákóczi út Lovas Turisztikai Központ
Szolnok ÖTE Szolnok, József A. út 14.

Komárom - Esztergom megye

Bábolna ÖTE 2943 Bábolna Jókai Mór u. 12.
Vértessomló ÖTE 2823 Vértessomló Rákóczi Ferenc u. 63.
Tárkány ÖTE 2945 Tárkány Fő utca 144.
Réde ÖTE 2886 Réde Széchenyi utca 27.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp 2523 Sárisáp Malom utca 46/b
Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2531 Tokod Rákóczi Ferenc utca 4.

Nógrád megye

Érsekvadkert Község Tűzoltó Egyesület 2659 Érsekvadkert, Rákóczi út 91.
Nógrádi Önkéntese Tűzoltó Egyesület 2642 Nógrád, Mikszáth út
Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2643 Diósjenő, Táncsics Mihály u. 19.
Cserhát Mentőkutyás, Különleges Mentő és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület 2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.
Csővári Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2615 Csővár, Mikszáth út
"Belső-Cserhát Önkéntes Tűzoltó és
Polgárőr Közhasznú Egyesület" 2687 Bercel, Kossuth Lajos tér 10.
Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület  3100 Salgótarján, Május 1. út 81-83.
Ságújfalu Község Polgárőr és Tűzoltó Egyesülete  3162 Ságújfalu, Ady Endre út 2.
Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület  3070 Bátonyterenye, Ózdi út 60.
Mihálygerge Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület  3184 Mihálygerge, Akácos út 81/B.

Somogy megye

Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Kaposvár, Somssich Pál utca 7.
Tűzoltó Egyesület Nágocs 8674 Nágocs, Ady Endre u. 11.
Karád Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 8676 Karád, Attila u. 31.
Ádándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8653 Ádánd, Vörösmarty u. 4.
Látrányi Önkéntes és Életmentő Tűzoltó Egyesület 8681 Látrány Rákóczi utca 69.
Tab Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 8660 Tab, Kossuth Lajos u. 148/a.
Buzsáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8695 Buzsák, Fő tér 1.
Fonyódi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8640 Fonyód, Fő utca 19.
Öreglaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8697 Öreglak, Fő utca 14.
Somogyvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8698 Somogyvár, Kaposvári u. 2.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7516. Berzence, Virág utca 2
Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr egyesület Bolhás 7517 Bolhás, szabadság tér 1/A.
Mike Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7512 Mike, Zrinyi u 2/a
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Görgeteg 7553 Görgeteg, Fő u. 24.
Lábodi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7551 Lábod, Kossuth u. 57.
Balatonberény PTE Balatonberény, Ady köz 2.
Balatonkeresztúr – Balatonmáriafürdő ÖTE Balatonkeresztúr, Rákóczi u. 20.
Balatonszentgyörgy ÖTE B. szentgyörgy, József A. u. 16.
Böhönye ÖTE Böhönye, Bethlen G. u. 39.
Buzsák ÖTE Buzsák, Tájház u. 71.
Fonyód ÖTE Fonyód, Fő u. 19.
Kéthely ÖTE Kéthely, Sugár u. 8.
Nagyszakácsi PTE Nagyszakácsi, Kossuth L. u. 142.
Öreglak ÖTE Öreglak, Kossuth u. 24/2.
Somogyszentpál ÖTE Somogyszentpál, Szabadság u. 22/C.
Somogyvár PTE Somogyvár, Kaposvári u. 2.
Szőkedencs PTE Szőkedencs, Fő u. 125.
Vése ÖTE Vése, Kossuth u. 2.
Vörs ÖTE Vörs, Petőfi u. 22.
Bodrog ÖTE 7439 Bodrog, Kossuth Lajos utca 1.
Csököly ÖTE 7526 Csököly, Kossuth u. 2.
„KÖTÉL” Kaposvár ÖTE 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 9-11.
Nagybajom ÖTE 7561 Nagybajom, Vásártér u. 1.
Somogyjád ÖTE 7443 Somogyjád, Kossuth L. u. 42.
Szentbalázs ÖTE 7472 Szentbalázs, Fő u. 50/A.
Törökkoppány ÖTE 7285 Törökkoppány, Kossuth Lajos utca 68.
Kadarkút ÖTE 7530 Kadarkút, Petőfi u. 2.
Iharosberény Polgárőr és Tűzoltó Egyesület 8725 Iharosberény, Mártírok útja 61.

Szabolcs - Szatmár - Bereg megye

Nagyecsedi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nagyecsed, Szatmári utca 3.
Demecseri Önkéntes Tűzoltó Egyesület                 Demecser, Szabolcsvezér út 55.
Csengeri Önkéntes Tűzoltó Egyesület    Csenger, Rákóczi út 66.
Tarpai Önkéntes Tűzoltó Egyesület   Tarpa, Kossuth út 33.
Tyukodi Önkéntes Tűzoltó Egyesület    Tyukod, Árpád út 33.
Vásárosnaményi Önkéntes Tűzoltó Egyesület   Vásárosnamény, Rákóczi út 29.
Tiszavasvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tiszavasvári, Kabay J. u.29.
Ibrányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Ibrány, Tompa M. u. 6.
Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nyíregyháza, Erdő sor 5.
Szakoly Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4234 Szakoly Rákóczi u.10
Geszteréd Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4232 Geszteréd Petőfi u.7
Balkányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4233 Balkány Rákóczi u. 8.
Bököny Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 4231 Bököny József A. u. 5.

Tolna megye

Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Bátaszék, Hunyadi u. 46.
Bölcske Önkéntes Tűzoltó Egyesület Bölcske, Kossuth u. 5.
Fadd Nagyközségi Tűzoltó Egyesület Fadd, Béke u. 1.
Nagydorog Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nagydorog, Kossuth u. 81.
Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tamási, Dózsa Gy. U. 96.
Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület Dunaföldvár, Kossuth u. 17.
Váraljai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Váralja, Kossuth u. 203.
Tolna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete Tolna, Bajcsy u. 11.

Vas megye

Cáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9725 Cák, Petőfi u. 213 hrsz.
Peresznye Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9734 Peresznye, Hunyadi u. 36.
Sorkifalud-Gyanógeregye Önkéntes Tűzoltó Egyesület  9774 Sorkifalud, Petőfi Sándor u. 19.
Velemi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9726 Velem, Rákóczi F. u. 45/A
Vép-Bozzai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9751 Vép, Kolozsvári u. 1.
Csánig Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9654 Csánig, Petőfi S. u.43.
Csönge  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9513 Csönge, Dózsa Gy. U. 21.
Csénye  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9611 Csénye, Ady Endre u.42.
Egyházashetye  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9554 Egyházashetye, Béke u. 15.
Hosszúpereszteg  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9676 Hosszúpereszteg, Széchenyi u.17.
Ikervár  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9756 Ikervár, Kossuth u.14.
Jánosháza  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9545 Jánosháza, Kossuth tér 29.
Kám  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9841 Kám, Petőfi u.10/a.
Köcski Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9553 Köcsk, Hunyadi utca 2.
Pápóc  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9515 Pápóc, Vásár u. 22.
Porpác  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9612 Porpác, Kossuth u.1.
Répceszemere  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9375 Répceszemere, Fő u.60.
Rum-Zsennye  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9766 Rum, Arany J. u.47/a.
Sótony  Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9681-Sótony, Kossuth u. 56 hrsz.
Szakonyfalu Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete  9983 Szakonyfalu, Fő út 60.
Kondorfa Önkéntes Tűzoltó Egyesület  9943 Kondorfa, Alvég u. 1.
Felsőszölnök Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9985 Felsőszölnök, Templom út 10.
Alsószölnök Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 9983 Alsószölnök, Fő út 32.
Szentpéterfai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9799 Szentpéterfa, Petőfi út 12.
Csákánydoroszló Önkéntes Tűzoltó Egyesület  9919 Csákánydoroszló, Fő út 114.
Egyházasrádóc Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9783 Egyházasrádóc, Kossuth út 148.
Őriszentpéter Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9941 Őriszentpéter, Alszer 47.
Vasvári Tűzoltó és Polgárőr Egyesület 9800 Vasvár, Alkotmány út 8.
Pinkamindszent Önkéntes Tűzoltó Egyesület  9922 Pinkamindszent, Fő út 104.
Ivánc Önkéntes Tűzoltó Egyesület 9931 Ivánc, Kossuth  L. u 4.
Zalalövői Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8999 Zalalövő, Bajcsy u. 2/b
Vasaljai Önkéntes Tűzoltó Egyesület  9921 Vasalja, Rákóczi F. u. 5.

Veszprém megye

Csabrendek ÖTE Csabrendek, Árpád u. 4.
Zalahaláp-Sáska ÖTE Zalahaláp, Park u. 6.
Monostorapáti ÖTE Monostorapáti, Petőfi u. 108.
Ábrahámhegy ÖTE Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 14.
Köveskál ÖTE Köveskál, Vadvirág u. 5.
Kővágóőrs ÖTE Kővágóőrs, Dózsa Gy. u. 1.
Nyirád ÖTE Nyirád, Szabadság u. 3.
Bakonybél ÖTE Bakonybél, Pápai u. 11.
Bakonyoszlopi ÖTE Bakonyoszlop, Ady Endre utca 367/2 hrsz.
Bakonynána ÖTE Bakonynána, Alkotmány u. 3.
Jásdi ÖTE Jásd, Dózsa György út 1.

Zala megye

Zala Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8774 Gelse, Kossuth L. u. 120.
Zala Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8834 Murakeresztúr, Honvéd út 7.
Zala Miháldi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 8821 Miháld, Ady u. 11.
Zala Önkéntes Tűzoltó Egyesület Hévíz 8380 Hévíz, Sugár köz 1.
Zala Zalaszentgrót Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 8790 Zalaszentgrót, Batthyány u. 44.
Zala Zalaistvánd Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület  8933 Zalaistvánd, Ady u. 1.
Zala Önkéntes Tűzoltó egyesület Bajánsenye 9944 Bajánsenye, Vörösmarty utca 13/A

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére