Jelenlegi hely

Miért nem szeretünk jól? Avagy az instant levesektől az instant kapcsolatokig

Mindenki szeretne boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatban élni, hiszen már a kislányok is a szőke herceg – fehér ló kombón nőnek fel, a fiúk pedig a királylány – fele királyságon. És boldogan élnek, amíg meg nem halnak….

Tegye fel a kezét, akinek ez összejött elsőre!

Manapság elfelejtjük, hány és hány próbát állnak ki a mesehősök is a boldog végkifejletig. Mindent azonnal és most akarunk, megspórolva az odavezető utat. Az instant levesektől szép lassan eljutottunk az instant kapcsolatok instant, majd elillanó boldogságáig, s hajlamosabb az ember beleugrani a következő látszatboldogságba, mint erőfeszítéseket tenni egy élő, jól működő párkapcsolatért.

Na de nézzük meg tüzetesebben, milyen próbákon kell túljutnia annak a való életben, akinek fontos a minőségi (pár)kapcsolat.

1. LEVÁLÁS A SZÜLŐKRŐL

Köszönöm, de ezen már túl vagyok – hangzik az automatikus válasz. Hiszen elköltöztem tőlük, önálló életem van, felnőtt vagyok.

Valóság:
Nagyon sok érzelmi sérülésünk keletkezik gyerekkorban, aminek a begyógyítását öntudatlanul a párunktól várjuk. Amíg ezeket a sérüléseket nem tudatosítjuk, s nem dolgozzuk fel, addig egy párkapcsolatban minimum 6 ember van jelen  - a lány és a szülei, illetve a fiú és a szülei. Teljesen mindegy, hogy elutasítjuk- e a szüleink mintáját vagy nem, az ott dolgozik bennünk.

Megoldás:
Tudatosítani kell az olyan párkapcsolati konfliktushelyzeteket, amelyek visszatérő tendenciát mutatnak, s megkeresni a gyökerüket.

Például ha mondjuk egy lány mindig olyan társat választ, aki rombolja az önbecsülését, nagy valószínűséggel az apjához fűződő viszonyát célszerű megvizsgálni.

A bennünk élő, gyakran torzított szülőképet is célszerű feltárni, hogy a folyamat teljes legyen.

2. MEGTALÁLTAM A PÁROM, MOST MÁR HÁTRADÖLHETEK

Mit kellene még tennem? Szeretjük egymást, ez a lényeg, a többi majd úgyis alakul, ahogy az élet hozza.

A valóság:
A szerelem egy csodálatos érzés, hatalmas energiát ad, de nem tart örökké. Ahogy múlik a szenvedély, s lekerül az a bizonyos rózsaszín szemüveg, bizony erőfeszítéseket kell tennünk, hogy továbbra is harmonikusan működjön az a kapcsolat, s ne váljon társas magánnyá, vagy ami még rosszabb, állandó veszekedések színterévé.

Megoldás:
Az intimitást, a szenvedélyt tudatosan kell megőrizni a párkapcsolatban, sok és mély beszélgetéssel, új és új egyensúlyi helyzetek kialakításával, randevúkkal, romantikázással. A szunnyadó tüzet is folyton táplálni kell, hogy ki ne aludjon. Ez fokozottan érvényes a gyerekek megérkezésével.

Ha kialakítjuk a ’mi’ érzését, s ezért hajlandóak vagyunk áldozatot is hozni, az új szintre emeli a kapcsolatot, hiszen van kiért. A párunkba nem véletlenül szerettünk bele annak idején.

3. BEZZEG A JENŐÉK!

Körülöttem mindenkinek rendben van az élete, csak nálunk vannak problémák, biztos rosszul választottam... Biztos nem érdemlem meg a boldogságot…

Valóság:
Mindenkinek vannak időről időre párkapcsolati vagy egyéb gondjai. A Facebook világában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy másnál minden tökéletes, de attól az az alma belül még lehet rohadt. Nem az anyagiak, a külcsín, a többieknek mutatott kirakat határozza meg egy párkapcsolat működőképességét.

Megoldás:
Nagyon fontos, hogy ne söpörjük a szőnyeg alá a problémánkat, mert az könnyen elmérgesedhet. Az állandó összehasonlítgatás sem vezet semmi jóhoz. Ha azt szeretnénk, hogy hosszú távon is működjön a párunkkal a viszonyunk, jól kell kezelnünk a nehézségeket is. Ehhez elengedhetetlen az elköteleződés. Azaz vannak közös céljaink, hűségesek vagyunk hozzá, s ha feladat elé állít bennünket az élet, nem a másikat hibáztatjuk, hanem a megoldásra fókuszálunk.

A szekér is akkor halad, ha a két ló egy irányba húzza, nem pedig akkor, ha különböző irányba akarnak menni vagy leállnak vitatkozni, merre is induljanak.

+1: Önismeret

Hogyan akarom megismerni a párom, ha magamat sem ismerem igazán?

Nagyon sok konfliktus gyökere az önismeret hiányából fakad. A másikra vetítem/projektálom azt, amit magamban nem tudok észrevenni. Ez a hírhedt tükör effektus. Ebből következik, hogy a megoldás is bennem van. Így már érthető, a boldogságom, a harmóniám nem a másiktól függ, hanem elsősorban magamban kell rátalálnom. Ebben is segít a párom.

Megkérdeztem mostanában az egyik kedves férfi ismerősöm, neki mi segített, hogy rátaláljon a párjára, milyen tanácsot adna a többi férfinak. Rövid és tömör választ kaptam. „Ismerjék meg jobban önmagukat” – ezt felelte.

Ezt kívánom mindenkinek!

Szerző:Vincze Vilmosné /Nagy Erika/ - Kecskemét
Transzperszonális pszichológus
harmonyisland111@gmail.com
+3670/676-0110


Már gyerekként is vonzott a lélek világa, először mégis másfelé kanyarodtam el az utamon. Hiába voltam azonban sikeres abban, amit csináltam, valami hiányzott. Majd jött egy 'nagy pofon', ami rávilágított arra, hogy komoly változtatásra van szükség az életemben. Elkezdtem kutatni a miérteket. Ennek egyenes következményeként transzperszonális pszichológus diplomát szereztem Budapesten, s azóta is folyamatosan képzem magam. Tudom, mennyire nehéz kilépni a komfortzónából, s elindulni a változás felé. El kell engedni a régit, hogy jöhessen az új, ami teljes szívet és elhatározást kíván, s rengeteg Énidőt. Ebben segítek azoknak, akik a miértjeikre válaszokat szeretnének, mert különböző nehézségű feladatokkal, problémákkal küzdenek a mindennapjaikban.
www.facebook.com/Gondolatébresztegetők

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!
Ugrás az oldal tetejére