Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 12.

A legkisebb gyermekem nemrég múlt 2 éves. Gyakran csak kapkodom a fejem, annyiszor ejt ámulatba, mert a kisgyereknél nincs semmi csodálatosabb. 

2020. április 7.

Amikor jöhet a másik terv

Délelőtt a tanulás mellett a sütésről és a főzésről szólt.
A gyerekek azzal az ötlettel álltak elő, hogy ma mindketten az érkezőasztalnál szeretnének tanulni EGYÜTT, EGYSZERRE!
Amíg a kicsi olvasott, a nagy matekozott.
Meglepő módon egész jól működött a dolog, de a hosszútávú fenntarthatóságában erősen kételkedem.
Miközben tanultak, én a konyhából figyeltem őket. Sütöttem egy kis sajtos-stanglit meg kiflit.

Éppen a fent részletezett programok miatt jutottam arra, hogy ma gyors és praktikus leszek az ebédfőzés terén. A konyhafiókban találtam egy nagy zacskó vöröslencsét. A csomagolásán az állt, hogy 15-20 perc alatt készre fő. Szuper, ebből lesz ám az isteni főzelék virslikarikával!
Fel is tettem főni a lencsét!
A szomszéd néni ekkor telefonált, hogy nincs-e véletlenül egy csomag élesztőm itthon?
Volt. Gyorsan átszaladtam vele. Egy zacskóban tettem és beakasztottam a kerítésére. Az ablakból kinyúlt érte és váltottunk pár szót.
Ez a pár perc elég volt ahhoz, hogy a lencse teljesen és tökéletesen odaégjen!
Tehát ott álltam háromnegyed 12-kor ebéd nélkül. Illetve néhány virslikarikával.
Pár perc gondolkodás után krumplifőzelék elkészítése mellett döntöttem.
Így némi csúszással, de mégis lett ebédünk.
Délután varázsképeket készítettünk. Később az udvarra is kimentünk. A magaságyásban megjelentek az elő növénykék.

Szuper időnk volt. A kerti sütőt is rendbe tettük, terveim szerint lassan be is üzemeljük.
Lassan jön a húsvét, ennek szellemében holnaptól el is kezdünk készülődni rá!
 

2020. április 8.

Sokszor, sokféleképp hangoztattam már, hogy a kisgyereknél nincs semmi csodálatosabb.

Most azonban ennek a gyakorlati oldaláról szeretnék egy kicsit írni.
A legkisebbem nemrég múlt 2 éves. (2 hónapja) Mostanában annyiszor ejtett ámulatba, hogy csak kapkodtam a fejem.
Eddigi életünkben is fontos volt a napirend, a hétköznapok szinte mindig hasonló forgatókönyv szerint alakultak. Persze minden nap volt valami egyedi: a nagynak táncóra, a kicsinek gimnasztika, jöttek a barátok, barátnők, elszaladtunk boltba, játszótérre mentünk, nagyik jöttek, hétvégén pedig szinte sosem voltunk egyedül. Vagy mi mentünk, vagy hozzánk jöttek rokonok, barátok. Sok állandó elem volt, de sosem volt két egyforma napunk.
Sokan megénekelték már előttem, hogy a kisgyereknek akkor érzi magát biztonságban, ha anya (és ideális esetben apa) ott van mellette és a napjai kiszámítható módon telnek. Az ismétlődések biztonságot nyújtanak számára.
Amióta itthon vagyunk – most már negyedik hete - minden napunk rendje szinte azonos.
Picúr ezt tökéletesen megtanulta.
Reggel ébredés után, jön felém kinyújtott kézzel. Ölbe veszem és már mondja is:
- Kérsz kakaót!
Amíg megissza, én gyorsan rendbe szedem magam. Jön utána és szó nélkül indulunk együtt a szobájába felöltözni - ő vezet engem kézen fogva.
Már tudja, hogy ilyenkor csendbe kell lenni, mert a nagyok még alszanak, így hozza is a mesekönyvét, hogy addig csendben olvassunk.
Délelőtt, ha látja, hogy tanulunk, akkor 2 percenként szól az apjának, hogy induljanak ki az udvarra.
Ebéd után kijelenti:
- Kiszállok. Megyek aludni. Pápá.
És már veszi is a macikáját és vonul a szobájába.

Délután már én szólok, hogy megyünk az udvarra. Odaszalad a szekrényhez és veszi elő a nadrágot, pulcsit, sapkát. (bár a sapkára egyre kevesebbszer van szükség.)
Este vacsora után kéri a távirányítót - ilyenkor fixen lehet 20 percet mesézni - leül a kanapéra és kijelenti:
- Binget.
Az utóbbi néhány napban már ő szól:
- Engedem a vizet!
Megengedem a kádat vízzel. Hozza a kis székét és segít a vetkőztetésben. A pelusához érve élénken tiltakozik:
- Nincs kaka. Csak pisi! - az esetek többségében el is találja.
Fürdés után, törölközés, de már lesi, hogy melyik hálózsák van előkészítve és boldogan kiabálja:
- Zsákba, finánc!
Esti kakaózás után - amit az ölembe bújva fogyaszt el - huncut mosollyal az arcán mutat a kiságyra, hogy tegyem bele.
Később ellentmondást nem tűrően rám néz:
- Leül. Fogom kezemet!
És boldog álomba merül egy mozgalmas nap végén.

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére