Jelenlegi hely

Márton napi népszokások

A hiedelem szerint, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik, de honnan is van ez a hagyomány?

Ki volt Szent Márton?

A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született (316-ban vagy 317-ben) és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy hideg téli estén lovagolva megpillantott egy koldust, mivel nem volt semmije a köpenyét adta oda a koldusnak, de csak a felét, mert a katonai köpeny fele a császár tulajdona volt, így leszakította az egyik felét és a saját részét a koldusnak adta, hogy megmelegedjen. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában és Isten szolgálatába állt. 

Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomot rendeztek: asztalra tették az újbort, ettek-ittak, s fenékig ürítgették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.

A világon a második legtöbb templom védőszentje Szent Márton Szűz Mária után, büszkeséggel tölti el a Magyar Katolikus Egyházat magyar származása.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér, akkor havas telet vártak

A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Népi hiedelmek:

Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz. A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered „püspökfalat” szavunk is. Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki ezen a napon csak répát eszik, ágyba vizelő lesz.