Jelenlegi hely

A legrövidebb éjszaka - Szent Iván-éj

Június 24-én lesz az év leghosszabb napja, vagyis a legrövidebb éjszakája, melyet a hagyomány szerint Szent Iván-éjnek neveznek. A nyári napforduló ünnepe a kereszténységet megelőző korokból ered. A világ minden táján örömtüzeket gyújtanak, ami mutatja a fény és a világosság győzelmét a sötétség és a halál felett, ekkor kezdődik a csillagászati nyár is. A szerelem, szenvedély, a termékenység, örök megújulás és a megtisztulás varázslatos éjszakája is ez.

Évszázadok óta Keresztelő Szent János napjának előestéjén, június 24-én ünnepeljük a nyári napfordulót, a hozzá kapcsolódó hagyományok jóval korábbra, a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza. Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet - tartja a néphagyomány. A nyári napforduló nem véletlenül olyan mágikus jelentőségű: A Nap június 21-én áll a legmagasabban, ekkor éri el pályájának csúcsát. Ez a Nap életének felezőpontja, ami után féléves hanyatlás következik. A néphit szerint ezen a napon minden eléri létezésének csúcspontját, a lehetőségek kitágulnak.

Ilyenkor a megtisztulás rítusai kaptak főszerepet, a népszokások így a tűz és a víz köré szerveződtek. Az emberek tűzön ugráltak át, megfürödtek a folyóban és ágakat merítettek a vízbe. Az ősi ember Szent Iván-éji tűzgyújtásával a Napot akarta segíteni a sötétség elleni harcban. A tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tartották.

Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól 3 nap választja el, mivel az június 21-re esik az északi féltekén. Korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód sajátossága és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep. Az 5. századtól említik a Szent Iván éjszaka együttes megünneplését Keresztelő János ünnepével. Maga az elnevezés keresztény eredetű, Keresztelő Szent Jánoshoz köthető, a János név régi magyar alakjából (Jovános, Ivános), illetve a szláv Iván névből származik. Európa szerte időtlen idők óta ülik meg a nyári napfordulót a szláv, germán, és északi népek, de a druidák számára is jelentős esemény volt a legrövidebb éj, amit az Ég és a Föld nászának tartottak, ennek megfelelően tisztelegtek előtte.

A Szent Iván-éji tűzgyújtás hagyománya egész Európában elterjedt. Mindenütt más és más népszokásokkal ünnepelték az év leghosszabb napját, de a tűz valamilyen módon mindenhol szerepet kapott. Szent Iván éjjelén rendszerint hatalmas örömtüzeket gyújtottak és lángoló kerekeket gurítottak le valamilyen magaslatról. Az örömtűz körül összegyűlt a környék apraja-nagyja, énekeltek és táncoltak. Ezzel elűztek minden rosszat, és elősegítették a jó termést, a házasságot, a gyermekáldást stb. A XIX. század végéig szinte nem volt olyan európai falu, ahol június 24-én ne gyúltak volna fel a nyár középi örömtüzek. A tűzrakás és a tűzön átugrálás szokása sok helyen máig megmaradt.

Égi tűz és földi tüzek

A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk. Régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A földi tűz az égi Nap párja, a világosság, a tisztaság, az egészség, az életöröm jelképe, ezért a megtisztulással, a gyógyítással és az egészség megőrzésével kapcsolatos szokásokat gyakoroltak Szent Iván varázslatos éjszakáján. A tűzzel illatos növényeket, virágokat is füstöltek, amelyeket később gyógyításra is felhasználtak. Úgy tartották, a tűzbe dobott gyümölcs különleges erőt kap. Gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is, mondván, aki abból eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

A magyar néphitben is ismert, hogy Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyfényű virág csak néhány pillanatig él. Aki keresve-keresetlen rátalál, érteni fogja az állatok nyelvét, sőt van, ahol úgy tartják, a füvekét és fákét is, és meglátja a földbe rejtett kincseket. Vagyis úgy hitték, ez a fényes nap nem mindennapi erőket mozgósíthat.

Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni. Mivel a közösség sorsa függött a jó terméstől, ilyenkor a települések apraja-nagyja együtt ünnepelt, és ez a jó szokás máig fennmaradt: a Szent Iván-éj vidám társasági esemény.

A Szent Iván éjszakához kapcsolódó leghíresebb alkotás a Szentivánéji álom című vígjáték, amelyet 1595-ben William Shakespeare írt. A művet 1863-ban Arany János fordította magyarra.

Forrás

Budapestimami