Jelenlegi hely

Iskolára hangoló

Ne szépítsük, nyakunkon a szeptember. Ne ijedjetek meg tőle, készüljetek rá! Csupa izgalom a gyereknek, hiszen sok barátjával nem találkozott június óta, izgatottan készül az első, vagy felsőbb évre.
Sóhajok és veszekedés nélkül hogyan is indulna a szeptember? Próbáljátok ki!

Persze minden gyerek más, még családon belül is, de néhány alapvető szabályt már most kőkeményen adagolhatsz a saját módszereiddel:

1. Legfontosabb: naponta 30 perc digitális világ, a többit töltsétek együtt! Digitális alatt értem a tévé, a tablet, a mobil, a laptop, a számítógép, az x-box, play-station örömeit. Rádiót nem soroltam ide, zenét hallgathattok együtt. Miért fontos a kütyük kiiktatása? Egyre több családban ilyenkor (is) korlátlanul nyomkodják, simogatják a kijelzőt. Közben figyel rájuk valaki? Érdemes nézni őket közben: nem pislognak, nem vesznek észre semmit a körülöttük elsuhanó életből, nem lehet velük beszélgetni. Ha megpróbáljuk büntetésként elvenni tőlük, akkor nehezen, de odaadják, de már követelik is vissza. Teljesen kifordulnak önmagukból. 1-2 nap és felveszik az új ritmust, csak legyetek kitartóak, az erődemonstráció (persze ez nem a StarWars) szükséges, hiszen még csak gyerekek.

Bevallom, kipróbáltam a gyerekek játékait, sokat ki is töröltem, mert vagy nagyon szúrta a szememet, vagy kéretlen reklámokat találtam az alján, méghozzá 18 karikásat. Bizony függőséget okoznak ezek a játékok, hiszen visszahív játszani: etesd meg, arasd le a búzát, hányan jelölték, a heti kis sorozatot is meg kell nézni (azaz kellene, de nem engedtem)...

Szeptembertől a tanulásra kell majd koncentrálnia, ez lesz az ő munkája. Ne add a kezébe csak azért a tabot, mert csendet akarsz a lakásban. Legyen jutalom!

2. Reggeli, vacsorakészítés: Adj a kezébe "kenős kést", gyakoroljátok a szendvics készítést, hogy az uzsonnát kedvére el tudja készíteni, a saját szájíze szerint.

 

 

3. MInden nap egy kicsivel hamarabb bújjanak az ágybal! Ettől még nem fognak korábban felkelni. Természetesen a csillaghullás kivétel.

 

 

4. Ha még nincs, legyen egy saját kis asztalkája, polcocskája, jó esetben saját szobája.

 

 

5. Söpörjetek le mindent az asztalotokról, tervezzétek újra, hiszen divatosan sokkal csábítóbb az asztalhoz ülni.

 

 

6. Elkerülhetetlen a bevásárlás, hiszen az év végén kapott listát teljesíteni kell. Nem mindegy, hogy hol vásárolsz: figyeld az akciókat és a minőséget!

 

 

7. Ünneplő és tornafelszerelés: kinőtte? Most időben beszerezheted. Utána átnézhetitek a többi ruhát is. Mi ilyenkor divatbemutatót szoktunk tartani :)

 

 

8. Gyakorlás, feladatlapok: Aki most lesz elsős, és nem javasolták a tanácsadók, óvónők, akkor nem szükséges feladatlapokat kitöltetni a gyerkőccel. Közös társasjátékokat keressetek inkább a szieszta idejére: memóriajáték, uno... Nagyobbaknak mindenképpen javasolom az előző év átismétlését. Évről évre egyre többet tapasztalom, hogy a szorzótáblát, a betűket, egyszerű matematikai műveleteket képesek elfelejteni. Ráadásul visszatérve az 1-es pontra: volt olyan diák, aki simogatta a könyvborítót, mint egy i-book-ot. Keressetek a gyerekkönyvtárban igazi könyveket!

 

 

+1. A tanár ne legyen mumus! "Majd ő megnevel téged!" Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy majd a szomszéd Pista bácsi megnevel téged. Persze a tanító nevel is, nem kétséges, de az otthoni szabályt te diktálod, nem a tanár. A te gyereked egy életen át, a tanító kb 2-4 évig neveli csak.

Nem is olyan nehéz. Vagy mégis? Neked, vagy a gyereknek? Hajrá család, irány a szabad! Itt találsz még sok érdekes közös játékötletet:

Kihagytam valamit? Írd meg a véleményed!
Éva néni

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére