Jelenlegi hely

ALTERNATÍV OKTATÁS, ALTERNATÍV PEDAGÓGIA – iskolák és módszerek előadás (nyerj belépőt!)

Az előadás azoknak kívánt segítséget nyújtani, akik érdeklődnek az alternatív (leegyszerűsítve a “hagyományos”, “állami” iskoláktól eltérő) módszerekkel dolgozó iskolák iránt.

Az elérhető számos alternatív irányzat mindegyikével érdemes megismerkedni, mielőtt kiválasztjuk azt az intézményt, melybe aztán tavasszal beíratjuk gyermekünket.

Az alternatív iskolákról általában elmondható, hogy a gyermek személyiségét és életkori sajátosságait veszi kiemelten figyelembe, a tanár szerepe inkább a tanulási környezet megteremtése és a tanulás facilitálása (megkönnyítése, elősegítése), a tanításban-tanulásban használt módszereket pedig az eddig felsorolt jellemzők határozzák meg.

Ez megjelenik a tanítási-tanulási munkaformákban, a tér elrendezésében, a használt eszközökben és az értékelésben is. Az alternatív iskolákban fontos szerepet kapnak a partneri kapcsolatok és viszonyok, valamint a partnerek közötti kommunikáció.

Érdemes a nyílt napokon túl is megkeresni az iskolákat, pedagógusokat, hogy minél több kérdésünkre választ kapjunk.

Dobos Orsolya szerint pár évvel (!!!) az iskolakezdés előtt már érdemes feltérképezni a lehetőségeket (alternatív és alternatív iskola között is jelentős eltérés lehet akár a fenntartás módja és eszközei, akár tanterv, akár az értékelés módszerében, stb.), hogy minél több információ birtokában legyünk a fontos döntés meghozatalakor.

NYERJ BELÉPŐT A BUDAPESTIMAMIVAL!
KLIKK IDE A JÁTÉKHOZ!

Az előadás elsősorban szülőknek szól, a következő témákat járjuk körül:

  • Mit gondoljon végig a szülő, amikor iskolát választ,
  • Milyen iskolák működnek Magyarországon,
  • Mitől alternatív egy iskola,
  • Hogyan működnek a tanulócsoportok,
  • Az alternatív iskolákba való jelentkezés ajánlott menete,
  • Különleges igényű gyerekek lehetőségei.

Az előadó több szempontból is összehasonlítja majd a legismertebb alternatív pedagógiai irányzatokat (Rogers, Waldorf, otthon oktatás/tanulócsoportok), de kiemeli majd azt is, hogy a kívánatos az lenne, ha nem azért íratnánk gyermekünket alternatív iskolába, hogy az “állami” oktatásból kimenekítsük, hanem mert valóban ez az út, amit járni szeretnénk.

Az előadást követően lehetőség lesz a felmerülő kérdések megbeszélésére is, valamint kötetlen légkörben az előadóval való rövid beszélgetésre is.

Előadó: Dobos Orsolya, Eszterházy Károly Egyetem doktorandusza, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője

Rövid bemutatkozás: 1997-ben, szinte pályakezdőként érkeztem az alternatív oktatásba. Azóta voltam osztálytanító, tehetséggondozó, szaktanár, osztályfőnök: itt mindenkinek lehetősége van kipróbálni magát. Tanítottam matematikát, éneket, drámát, természetismeretet. Dolgoztam ovisokkal, alsósokkal, felsősökkel, tartottam szülőknek csoportot. 2008-tól gyermekem születéséig igazgatóként vettem részt a közös munkában. Szoktam irigyelni a gyerekeinket: bárcsak én is ilyen iskolába járhattam volna!

Helyszín: Villányi úti Konferenciaközpont és Étterem, 1114 Budapest, Villányi út 11.
Időpont: 2019. január 29., 18:00-19:30
Belépő: 2 400 Ft

Jegyvásárlás: ITT

További információ

Forrás: Felelős Szülők Iskolája

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére